Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Idén is meghirdette az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Törőcsik Mari Ösztöndíjat, amire a színművész szakon tanulók pályázhatnak.
Idén is pályázhatnak színművész szakon tanuló hallgatók a Törőcsik Mari-ösztöndíjra.
Kik jelentkezhetnek erre az ösztöndíjra?
A Törőcsik Mari Ösztöndíjra azok a 25 év alatti magyar állampolgárok jogosultak, akik a pályázat benyújtásának időpontjában a Színház- és Filmművészeti Egyetem színművész szakjának – a képzés harmadik vagy azt követő félévére bejelentkezett – hallgatói.
Ezen felül más forrásból azonos célra ösztöndíjban nem részesülnek, a pályázati felhívásban meghatározott dokumentumokat hiánytalanul és határidőn belül csatolták és a pályázati kiírásban meghatározott valamennyi feltételnek megfelelnek.
Fontos: kik kaphatnak elsőéves egyetemistaként több tízezer forintos támogatást?
Az elsőévesek az őszi szemeszterben tanulmányi ösztöndíjat még nem kaphatnak, alaptámogatásra viszont pályázhatnak. Utánajártunk, kik kaphatnak ilyen juttatást.
Mennyi a megpályázható összeg?
Fontos, hogy a havi nettó 100 forintos ösztöndíjat a 2019/2020-as tanévben összesen négy pályázó nyerheti el.
Medig lehet jelentkezni?
A pályázat benyújtásának határideje, a meghirdetést követő harmincadik nap – azaz 2019. szeptember 30. A dokumentumok hiánypótlására és módosítására a benyújtási határidőt követő tíz napon belül van lehetőség.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.