Így mentenék meg a CEU budapesti képzéseit

Egy neves német intézmény, a Müncheni Műszaki Egyetem közbeiktatásával mentené meg a CEU-t Manfred Weber, az Európai Néppárt csúcsjelöltje – írja a hvg.hu.

  • Eduline

A hvg.hu emlékeztet arra, hogy az EPP listavezetője még a találkozó előtt egy német lapnak arról beszélt, Bajorország szeretne részt venni a Közép-európai Egyetem tanszékeinek finanszírozásában. Segíteni szeretnék abban, hogy a CEU megtalálja a módját annak, hogy folytathassa a munkát – tette hozzá.

Az interjúban Weber elmondta, hogy Bajorország két – a kormányzással, valamint politikai, gazdasági, társadalmi és műszaki képzésekkel foglalkozó – tanszék finanszírozásába szállhat be, egy harmadik esetében pedig úgy vehet részt, hogy a képzést alapítványi formában, a Müncheni Műszaki Egyetem koordinációjával valósítanák meg.

A hvg.hu megkereste a Müncheni Műszaki Egyetemet, amelynek sajtófőnöke, Ulrich March elmondta, szövetséget kötnek a CEU-val, a részletekről hamarosan egyeztetnek Michael Ignatieff CEU-rektorral.

Bajorország részt venne a CEU tanszékeinek finanszírozásában

Bajorország szeretne részt venni a budapesti Közép-európai Egyetem (CEU) tanszékeinek finanszírozásában - mondta az Augsburger Allgemeine című német helyi lapban csütörtökön megjelent interjúban Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője és csúcsjelöltje.

A sajtófőnök azt írta, olyan nemzetközi tanulmányi programokat terveznek, amelyek végén magyar, német és amerikai diplomát lehet szerezni. Ennek érdekében három tanszéket hoznának létre Budapesten a CEU-n, kettőjükön kívül szorosan együttműködve egy meg nem nevezett, de topkategóriás amerikai egyetemmel. Két tanszéket a bajor kormány, egyet a BMW támogatna.

Hozzátette: az új együttműködéssel teljesülnek a magyar törvényi előírások. A felsőoktatási törvény jelentősen nehezíti a harmadik országbeli egyetemek helyzetét: nekik ugyanis kötelező a magyar, illetve a székhely szerinti kormány közti nemzetközi szerződést felmutatniuk, az Európai Gazdasági Térség országaiból érkező egyetemeknek viszont nem, vagyis a megállapodással a CEU-t ellehetetlenítő lépést játszanák ki.

A hvg.hu azt írja, a pontos jogi konstrukció egyelőre nem világos, az egyetem először a CEU-val kötne megállapodást, utána vonnának be újabb amerikai egyetemet, és ennek a hármas együttműködésnek köszönhetően adhatna ki továbbra is amerikai diplomát a CEU, a Budapesten folytatott képzései után.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.