Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A tavaszi félév a legtöbb egyetemen már elkezdődött. Ez pedig azt is jelenti, hogy a szemeszter végére teljesítenie kell a hallgatóknak azokat a feltételeket, amelyekkel tovább maradhatnak állami ösztöndíjas képzésükön.
A felsőoktatási törvény módosítása, vagyis a 2018 óta élő szigorítás feltételei két szemeszterre (egy tanévre) szólnak. Ha az utolsó két aktív félévben legalább 36 kreditet szereznek a hallgatók és elérik a meghatározott tanulmányi átlagot, megtarthatják tandíjmentes helyüket. Hacsak egyik feltétlelt nem teljesítik, akkor is átsorolják őket önköltséges képzésre. Vagyis hasonlóképpen mint általános- és középiskolában, az évvégi eredményekre igencsak érdemes odafigyelni természetesen annak fényében, hogyan alakult az azt megelőző szemeszter, ugyanis ezek eredményei (a kreditek és az átlag) együttesen számítanak.
A felvételin államilag finanszírozott képzésekre bekerült hallgatóknak eddig is figyelniük kellett tanulmányi eredményeikre – ha az utolsó két aktív félévükben legalább 36 kreditet szereztek vagy elértek egy bizonyos tanulmányi átlagot, megtarthatták tandíjmentes helyüket. A szigorítás miatt azonban most már mind a két feltételt teljesíteni kell, ha valaki állami ösztöndíjas szeretne maradni. Ez azt jelenti, hogy akkor is átsorolhatják fizetősre, ha a tanulmányi eredményével nincs probléma, de a kreditszámával igen, vagy elegendő kreditet szerzett, de nem érte el a meghatározott tanulmányi átlagot.
A minimumátlagot pedig már nem az intézmények, hanem egy kormányrendelet határozza meg, képzési területenként - ezt itt tudjátok megnézni egy táblázatban.
Több ezren bukták el a tandíjmentes helyet, mégis tovább szigorít a kormány
Körülbelül nyolcezer hallgató veszítette el állami ösztöndíjas helyét idén nyáron, ők ettől a tanévtől kizárólag fizetős formában folytathatják az egyetemet vagy a főiskolát. A kormány másfél éve döntött arról: az egyetemistáknak az eddigieknél jóval szigorúbb feltételeket kell teljesíteniük, ha továbbra is tandíjmentesen szeretnének tanulni.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).