Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Újjáéledt a „Mentsük meg az Óbudai Egyetemet” nevű, hét évvel ezelőtt létrehozott Facebook-oldal. Az intézményben aláírásgyűjtésbe kezdtek azért, hogy megőrizzék az egyetem önállóságát.
„2011-ben sikerült” – ez a felirat került ki szerdán a hét évvel ezelőtt létrehozott Facebook-oldalra. Ahogy arról kedden beszámoltunk, az Óbudai Egyetem rektora körlevelet küldött a hallgatóknak, ebben az áll, hogy „az Óbudai Egyetemet jelenleg veszély fenyegeti, szét akarják szedni és a karok különböző összevonásokkal együtt a tervezet alapján beolvasztásra kerülnének a PPKE-be”, ezért az egyetem szakszervezeti bizottsága és a HÖK aláírásgyűjtésbe kezd, és összefogást sürget, az erről szóló felhívás a "Mentsük meg az Óbudai Egyetemet" Facebook-oldalra is kikerült.
Az Óbudai Egyetem hallgatói nem először kezdtek „mentőakcióba”, 2011-ben azért jött létre a facebookos közösség, mert kiszivárgott egy tervezet a felsőoktatási intézményrendszer átalakításáról, amely alapján az akkori 29 állami felsőoktatási intézményből mindössze 16 maradt volna, több egyetem és főiskola elveszítette volna önállóságát. A terv végül nem valósult meg.
Beolvasztanák az Óbudai Egyetemet a Pázmányba? Aláírásgyűjtésbe kezdett az intézmény
Reális esély mutatkozik arra, hogy az Óbudai Egyetemet beolvasztják, és a jövőben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem részeként működhet csak tovább, de ennek megakadályozására aláírásgyűjtésbe kezdenek - a 444 szerint erről tájékoztatta az egyetem rektora kedden a hallgatókat.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.