Hallgatók százait rúgták ki az egyetemekről - az IKSZ befogadná a fehérorosz diákokat

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) azt kéri, hogy a magyar felelős szervek támogassák: a politikai okokból fehérorosz felsőoktatási intézményekből kirúgott és hazájuk elhagyására kényszerülő diákok magyarországi egyetemeken folytathassák tanulmányaikat.

  • Eduline

Stágel Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) ifjúsági szervezetének elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatón elmondta: azt kérik a Magyar Rektori Konferenciától, hogy az érintett diákok magyar felsőoktatási intézményekben tanulhassanak a jövőben, s azokat a fiatalokat, akik menedékstátuszt kérnek, lehetőség szerint egyetemi kollégiumokban helyezzék el.

A kereszténydemokrata országgyűlési képviselő felidézte a tavaly decemberi fehéroroszországi választásokat, amelyek a nemzetközi megfigyelők véleménye alapján több szempontból sem feleltek meg a demokratikus követelményeknek. "A békés tüntetőkre a kommunista rezsim karhatalmistái kíméletlenül rátámadtak, ártatlan emberek százait börtönözték be és verték meg, hang- és fénygránátokat dobtak a békés tüntetők közé" - emlékeztetett Stágel Bence arra, hogy a demokratikus ellenzék már a választások végleges eredményének kihirdetése előtt tömegdemonstrációt tartott a minszki Függetlenség téren, tiltakozásul a választás lebonyolításának szabálytalanságai és az ellenzék mozgásterének csorbítása miatt.

Tüntetés Fehéroroszországban: hallgatók százait rúgtak ki politikai okok miatt
MTI/AP

Mint mondta, hallgatók százait rúgták ki az egyetemekről, akadályozták meg vizsgáikat ellenzéki szerepvállalásuk miatt; az elbocsátott hallgatók nagy részét besorozzák, és nem fejezhetik be tanulmányaikat, ezért végső elkeseredésükben sokan a hazájukat elhagyni kényszerülnek.

Stágel Bence tájékoztatása szerint a fehérorosz kereszténydemokraták ifjúsági tagozata levélben kérte őket, hogy segítsenek üzenetüket továbbítani a szabad világ felé. Azt szeretnék elérni, hogy minden demokratikus országban, így különösen az Európai Unió tagállamaiban nagy figyelem övezze Európa utolsó kommunista diktatúrájának kegyetlenségeit a demokratikus ellenzékkel szemben - fogalmazott Stágel Bence.

Törcsi Péter, az IKSZ alelnöke - miután felolvasta a fehérorosz fiatalok levelét -, kijelentette: határozottan kiállnak a fehérorosz ellenzéki kereszténydemokraták mellett, hiszen Európában közösen képviselik az emberi jogok, a szabadság és az erőszakmentesség érvényesülését.

Mivel Magyarország tölti be 2011 első félévében az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét, ezért különösen nagy hazánk felelőssége, hogy az emberi jogok elnyomására felhívja a demokratikus közösség figyelmét - fűzte hozzá, párhuzamot vonva az 1956 utáni magyarországi megtorlásokkal.

MTI 

 

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

Hivatalosan is vége a kettős vezetésnek a szakképzésben: napokon belül kiírják a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatait

Elfogadták a szakképzési törvény módosítását, amely alapjaiban alakítja át a szakképzési centrumok vezetését. Év végén megszűnik a jelenlegi főigazgatók és kancellárok megbízatása, 2027-től pedig már egy kézben összpontosul a centrumok szakmai és törvényes működésének irányítása. Az új főigazgatói posztokra hamarosan megjelennek a pályázatok.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.