Visszavonulót fújt Hoffmann Rózsa: átírják a felsőoktatási törvény tervezetét

Javaslatokat készítenek a felsőoktatásban érintettek az ágazat problémáiról, alapelveiről, és ezeket "összegyúrva" az új felsőoktatási törvény koncepciójával születik meg az a közös kiindulási alap, amellyel folytatható az egyeztetés - mondta a kormányszóvivő pénteken Budapesten.

  • Eduline
Hoffmann Rózsa az egyeztetés után
MTI

Nagy Anna az után tartott sajtótájékoztatót, hogy Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) és több más diákszervezet képviselőivel, valamint rektorokkal egyeztetett az új felsőoktatási törvény koncepciójáról. A megbeszélésen részt vett Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter és Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár. 

A kormányszóvivő a tárgyalás után közölte: mindenki egyetértett abban, hogy a mostani felsőoktatási törvény helyett új jogszabályra van szükség. A megbeszélés eredményeképpen két dokumentum születik majd: az egyik problémalista lesz a felsőoktatás jelenlegi gondjairól, a másik pedig alapelveket rögzít, és így a magyar felsőoktatás jövőképeként is felfogható majd - ismertette Nagy Anna. Miután minden érintett megalkotja saját javaslatait e két témakörben, "összegyúrják" azokat a mostani koncepcióval, és így meglesz az a közös alap, amellyel az egyeztetés folytatható.

Mégsem kerül a kormány elé januárban a törvénytervezet

A tervek szerint február elejére készülnek el a dokumentumok, és február első felében folytatódhat az egyeztetés az összesített javaslatok alapján. Ha ezekben is sikerül egyetértésre jutni, akkor le lehet zárni az egyeztetések első fázisát, és "tovább lehet lépni a részletek felé, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy magának a törvény kidolgozásának az irányába is el lehet indulni" - mondta a szóvivő.

Nagy Anna emlékeztetett: a pénteki egyeztetést Navracsics Tibor kezdeményezte, a felsőoktatás ugyanis nagyon fontos a kormányzat számára. Nagyon sokat várnak a felsőoktatási törvénytől is, amely akkor működhet jól, ha konszenzus alakul ki - jegyezte meg. Nagy Dávid, a HÖOK elnöke 

az Eduline-nak adott interjúban

korábban azt mondta, hogy a felsőoktatási törvény vitára teljesen alkalmatlan.

Továbbra is kifogásolják a dokumentum vizsgaalkalmakra vonatkozó passzusait -

a buktatásról és az "egyetemi kitiltásról" itt olvashatsz

. Mint elmondta, az államtitkárság elképzelései szerint a hallgatóknak lehetőségük lenne négy vizsgát tenni, ebből a másodikat az intézményen belül egy másik tanárnál, míg a negyediket egy másik intézményben. Automatikusan megszűnne a hallgatói jogviszonya annak, aki ugyanazon kódszámú tanegységből négy alkalommal elégtelen vizsgát tett. Ez abszurd - közölte a hallgatói vezető.

MTI

 

 

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.