szerző:
Eduline

A szakkollégistákat könnyű "vitringyerekeknek" titulálni, de ez is csak nézőpont kérdése: ők azért választják a külön tevékenységekkel járó hallgatói közösségeket, mert egyszerűen keveslik azt, ami az előadásokon elhangzik. Ez persze komoly ellenszenvet is kiválthat azokból, akiknek már a minimumkövetelményekkel is problémáik vannak, de a lényegen nem változtat: a szakkollégiumokat csak ajánlani tudjuk, ráadásul néhányuk legendásan jó bulikat tart.

„Mi ez itt? Ütődött egyetemisták nyilvános vitaköre?” A legendás mondat a Végső visszaszámlálás című B-kategóriás sci-fi klasszikusból származik, de valószínűleg annak sem idegen, aki nem látta ezt a gyöngyszemet – elvégre mindenki ismer olyan embert, aki „túlzottan” szeret és akar tanulni, és ezért megkapja a magáét azoktól, akik annyira nem szeretnek, és nem is akarnak tanulni. Nem kivétel ez alól a felsőoktatás sem, ahol a hallgatói önkormányzat tagjai és a szakkollégisták számítanak csodabogárnak azért, mert nemhogy nem igyekeznek minimálisra csökkentetni az egyetemen töltött időt, de akár a kötelező körökön túl is szívesen maradnak – sőt a szakkollégisták külön felvételit, plusz kurzusokat, munkákat, vitákat és esetleg még összeköltözést is vállalnak. Pedig látszólag semmivel nincsenek „beljebb” ettől.

Mindez azonban csak nézőpont kérdése. A másik oldal szerint ugyanis a felsőoktatás eltömegesedése nemcsak egy jópofa vitatéma este tizenegyre a tévébe, hanem abba is beleszól, hogy a hallgató mit kap az egyetemtől – vannak, akik ezt már keveslik, és tesznek is érte, hogy ne kelljen beérniük ennyivel. Nos hát, ők lennének a szakkollégisták. Az első szembejövő ismerős könnyen lehet, hogy azt mondja róluk, mindegyik unalmas stréber. A szakkollégista viszont azt mondja saját közösségéről: „A szakkollégiumban olyanok között van az ember, akik nagyon érdeklődőek. Az egyetemen eléggé lehúz a közeg, mindenki csak a vizsgán akar átmenni, senkit nem érdekelnek a témák, senki nem olvasna el semmi pluszt. A szakkollégiumokban az emberek ennél többet akarnak kihozni a felsőoktatásból.”

Bibó Szakkollégium: nem csak előadásokból állnak a mindennapok
©

Kurzusok, konferenciák és előadások: csak erről szól a szakkoli?

A szakkollégiumok története Magyarországon pontosan ezzel a jelszóval indult meg kereken negyven éve: az akkori Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen 1970-ben elsőként megalakult Rajk László Szakkollégium alapítói minőségi képzést akartak, amely szabadon gondolkodó és véleményező értelmiségieket nevel egy önszerveződő, autonóm és demokratikus közösség keretein belül. Hogy a negyvenes évek népi kollégiumai és az angolszász college-ok nyomán szerveződő intézmény eredményes volt, azt az is jelzi, hogy hamarosan az ellenzék egyik szellemi központja lett.

Azóta persze a politikai szerepvállalás jellege némiképpen megváltozott, a szakmaiság pedig még inkább előtérbe került, de ez a kettősség – már ha az – továbbra is jellemzi a szakkollégiumokat. „Akit a szakma érdekel, az inkább az akadémiai szférába lép innen tovább, akit a közösség foglalkoztat, az a civil szerveződések vagy a politika irányába, de mindketten tudják hasznosítani azt a plusz tájékozottságot, amit itt szereznek” – mondja Galgócz Gábor, az 1981 óta működő Társadalomelméleti Kollégium egyik tagja.

Afelől tehát senkinek ne legyenek kétségei, hogy a szakkollégiumok elsősorban tényleg a komoly tudományos érdeklődéssel és társadalmi felelősségtudattal rendelkező diákokat hivatottak tömöríteni. Ahogyan az 1991-ben elfogadott Szakkollégiumi Charta kimondja: az intézmények tevékenységének középpontjában a magas színvonalú szakmai munka áll, és ehhez hozzátartozik a megszerzett tudásról való nyilvános beszámolás, a szakmai fórumokon, konferenciákon való részvétel, ezek szervezése, az együttműködés egyetemekkel, kutatóintézetekkel.

Hogy néhány ilyen alapelv közé mi minden fér be, az már egy másik kérdés. „A tevékenységi körünk egyrészt a szakmai programokból áll: kurzusokból, konferenciákból, előadásokból, amelyeket magunk szervezünk. Emellett vannak táborok, kirándulások, városnézések, filmklub, bulik, közös főzések, de szociális tevékenységről is lehet szó: újítottuk fel rászorulók házait Nagykanizsán, és főzünk hajléktalanoknak is a Food Not Bombs kezdeményezéshez csatlakozva” – mutat egy kicsit életszerűbb képet a szakkollégiumi közösségről a TEK-es kollégista.

Apropó, életszerűség: noha kívülállóként talán úgy tűnhet, hogy a kutató-vitatkozó szakkollégisták elszakadnak a világtól, belülről nézve ez is egészen másképp fest. Mondhatni homlokegyenest ellenkezően. „Rengeteg olyan ismeretet átadunk egymásnak, ami sokkal hasznosabb, mint az egyetemen megszerezhető lexikális tudás, legyen szó egyszerűen a sok emberre való főzésről, vagy egy előadás, netán tábor megszervezéséről. De említhetném a plakát- és kiadványtervezést, vagy éppen a videóvágást” - mondja Galgócz Gábor. 

Persze nem feledkezhetünk meg a szakkollégiumokban "termelődő" kapcsolati tőkéről sem. Egy volt kollégista például azt mondja: a mai napig úgy érzi, hogy bármelyik szakkolis haverjához odaköltözhetne egy hónapra, ha úgy alakulna, egy másik pedig azt emeli ki: szakmai téren is értékes lehet az itt felhalmozódó kapcsolati tőke – csak épp nem kapcsolati tőkének, hanem egyszerű barátságnak fog tűnni.

Az ELTE társadalomtudományi szakkollégiuma - övék a tér

Zárt világ, zárt közösség?

Mindez persze azzal is jár, hogy kívülről zártnak tűnik a szakkollégisták köre, de ezt aligha lehet sarokba vonulásként értékelni, hiszen az összes intézmény igyekszik nyílt programokkal és tevékenységének kommunikálásával nyitni az érdeklődők felé. Jó példa erre az ELTE Társadalomtudományi Szakkollégiumának rendezvénye, a Szakkollégium Éjszakája is, amelyet idén tartottak meg hatodszor.

„Meg akarjuk mutatni magunkat az egyetemnek a hallgatóknak, és ez működik is, a visszajelzések alapján ugyanis az oktatóknak és a diákoknak is tetszik a program" – mondja az előadásokat, vitákat és koncerteket is magába foglaló rendezvényről Dörgő Benedek főszervező. "Az idei mottónk az volt, hogy „miénk itt a tér”, és ez jól összefoglalja, miért jött létre a rendezvény. Azt szeretnénk, hogy ne csak órára és vizsgázni járjunk ide az egyetemre, hanem töltsük meg a sivár épületet társasági élettel, és változtassuk pezsgő szellemi agorává. Ez az idealista elképzelésünk legalább évente egyszer valóra is válik” - teszi hozzá.


Bus András
eduline