A legújabb laptop, könyvutalványok, bőkezű tanulmányi támogatás, igazolás a tanórákról való távolmaradásról, félévi jegy el nem készített szemináriumi dolgozatokért, átcsúszás a vizsgákon, és esetenként még meg is írják helyettük a házi dolgozatot - e kényeztető-kivételező bánásmód illeti meg az Egyesült Államok egyetemein brillírozó sportolókat. A „college sport” a tengerentúlon még távolról sem hasonlít az európai, kiváltképp a magyarországi felsőoktatási testnevelésre.

Itthon az intézmények a hangsúlyt egyértelműen a tanulmányokra, a diploma megszerzésére fektetik, ugyanakkor igyekeznek az egészséges életmód támogatóinak tűnni, és a campuson lehetőséget nyújtanak a sportolásra: többek között igen jó hírű a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Testnevelési Központja, de az Eötvös Lóránd Tudományegyetem is rendelkezik például saját uszodával. A hallgatók pedig a Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokságon mérhetik össze tudásukat.

Ezzel szemben az Egyesült Államokban az egyetemi-főiskolai sport kőkemény üzlet. Minden magára valamit is adó intézmény rendelkezik saját sportegyesülettel, a két privilegizált sport az amerikai futball és a kosárlabda. Az egyetemek arra törekednek, hogy a lehető legjobb játékosokat nyerjék meg maguknak, hiszen egy kupát nyerő csapat nem csak rengeteg pénzt, hanem hatalmas presztízst is jelent az intézménynek. Az Egyesül Államokban a „jó sportoló” imázsa ugyanolyan súlyú, mint a „jó tanulóé”. Az amerikai fociban például 120 csapat játszik a legjobbak között, a legutóbbi szezon bajnokságát 1,77 millióan kísérték figyelemmel élőben, és 135 millióan a karosszékből. Ez összesen 230 millió dollár reklámbevételt hozott a csapatok konyhájára.

A testnevelési tanszékek gyakran az egyetemtől függetlenül, önálló budgettel, olykor több száz alkalmazottal tevékenykednek, az adófizetés alól mentesülnek, mivel tevékenységük közhasznúnak minősül. Miután a bajnokságok nézettsége, a szponzorok, támogatók juttatásai óriási bizniszt jelentenek, az egyetemek és főiskolák sokat invesztálnak a fejlesztésre: hatalmas stadionokat építenek, és a legjobb edzőket próbálják elcsábítani: Nick Saban, az Alabama Egyetem fociedzője például 3,9 millió dollárt keres szemeszterenként, Mack Brown, a Texas Egyetemnél pedig 3,1 millió dollárt – számolt be nem sokkal ezelőtt a USA Today című napilap.

A nagy pénzhajhászásban sajnálatos módon éppen csak a sportolókra nem jut elég figyelem. Legendák keringenek arról, miként próbálják az egyetemek áttuszkolni a sokszor szerény képességű izompacsirtákat a vizsgákon: végül is az ő feladatuk, hogy sportteljesítményükkel rangot szerezzenek az egyetemnek. Több helyütt például azzal trükköznek, hogy a heti néhány szemináriumot-előadást látogató sportolókat is nappali tagozatosnak minősítik, másoknak a Testnevelési Tanszéktől kijelölt tutor rakta össze a házi dolgozatot.

Négy évvel ezelőtt óriási botrány tört ki az Alabama állambeli Auburn Egyetemen, miután James Gundlach szociológiaprofesszor ellátogatott az egyik focimérkőzésre. A játék hevében a riporter az egyik támadót a Szociológia Tanszék mintadiákjának nevezte. A dicséret felkeltette a professzor figyelmét, miután addig sosem találkozott a játékos nevével. Rövid kérdezősködés után kiderült, hogy a kollégák közül sem látta soha senki ezt a játékost. Gundlach vizsgálatot indított, melynek során fény derült arra, hogy az egyetem – kikerülve saját tanári karát - megbízott tanárokkal igazolta a sportoló, és más játékosok gyenge teljesítményét. A vizsgálat során egy John Langenfeld nevű védő bevallotta, hogy a szociológia záróvizsgára egyetlen egy könyvet kellett elolvasnia, és azt tíz oldalban összefoglalnia.

A látszat ezek szerint csalhat: az amerikai Oktatási Minisztérium statisztikája ugyanis azt mutatja, hogy a sportolók hatvannégy százaléka fejezi be tanulmányait, míg a nem sportolóknak csupán hatvankettő. Az említett háttértörténeteket ismerve azonban mindjárt nem ennyire rózsás a helyzet. A fehér és fekete játékosok végzettségét összehasonlítva még a látszat sem túl szép: az Alabama Egyetemen a fehér sportolók hetvennégy, míg a feketék csak negyvennyolc százaléka fejezi be az egyetemet. A Texas Egyetemen még rosszabb a helyzet: itt a fehérek játékosok hatvanhét, a feketék csupán harmincnyolc százaléka távozik oklevéllel a kezében.

A fiatalok a kezdet kezdetén nem is sejtik, hogy rosszul is járhatnak: az iskola kivételez velük, e mellett lehetőséget kapnak, hogy megmutassák magukat, és átugorhassanak a profi sportba. E vágyálom egyharmaduknak sikerül is: ők már az első egyetemi év után valamelyik profi csapatba szerződnek. A többség azonban végigbicegi az éveket, és a végén valós tudás nélkül fejezi be tanulmányait. E helyzetet oktatási elemzők aggasztónak ítélik, és néhányan már megpróbáltak változtatni, javaslatokat tenni. Michael Kennedy, a Kentucky Egyetem professzora például felvetette, hogy a sportolók csak négy évig játszhassanak, és akiből ennyi idő alatt nem válik profi, annak további tanulmányai ingyenesek legyenek. A New York-i Hofstra Egyetem pedig tavaly feladta futballprogramját, és a sportból évente befolyó 4,5 millió dolláros bevételt inkább ösztöndíjakra fordítja.


eduline