Nektek menne mind az 5? Műveltségi kérdésekkel teszteltük a Sziget fesztiválozóit
Félretettük egy pillanatra a fesztiválhangulatot, és megnéztük, mennyire vannak képben a szigetezők irodalomból, történelemből és általános műveltségből.
Hiába tapasztalják a szakmabeliek és a laikusok is, milyen égető probléma az egészségügyben a szakemberhiány, az ideihez hasonlóan több területen jövőre is megdöbbentően alacsony az államilag támogatott szakképesítési keretszám ezen a területen - írja a Magyar Nemzet.

A Magyar Nemzet azt írja, a jelenlegi tervek szerint vannak olyan megyék, ahol jövőre már egyáltalán nem lenne állami támogatás például mentőápoló-, fogászatiasszisztens- vagy gyakorló klinikai laboratóriumi asszisztens- képzés esetében.
A szakképzésért és felnőttképzésért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) évek óta előre meghatározza, mely szakképesítéseket támogathat az állam korlátlanul vagy korlátozottan, illetve azt, hogy melyek finanszírozásához nem járul hozzá egyáltalán.
A 2018–2019-es keretszámokat bemutató, lapunk által megismert kormányrendelet tervezete szerint gyakorló klinikai laboratóriumi asszisztensképzés esetében Békés, Fejér, Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Zala, Veszprém és Vas megyében nem jár majd támogatás a szakképzési központoknak. Rosszul járnak a gyógymasszőrnek készülők is, ugyanis Hajdú-Bihar és Veszprém megyében sem támogatják ezt a képzést. A helyzet Veszprém megyében a legrosszabb, ott ugyanis a tervek szerint a mentőápoló-, a gyógyszertáriasszisztens- és a fogászatiasszisztens-képzést sem támogatják jövőre.
A lap hozzáteszi: egyes szakmák esetében egyébként hiába kapnak lehetőséget a szakképzési központok, hogy államilag támogatott helyet biztosítsanak, azok csupán korlátozott számban érhetők el. A csecsemő- és gyermekápolók esetében 16, mentőápolóknál 14, az ápolóknál pedig 8 megyében és Budapesten is korlátozott a finanszírozás.
Több mint háromezer diák kaphat több tízezres ösztöndíjat
Több tízezer forintos ösztöndíjra pályázhatnak az egészségügyi szakmát tanulók - több mint 3200-an kaphatják meg az új ösztöndíjat. Páva Hanna, az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ (ENKK) elnöke az ápolónak tanulók ösztöndíjprogramjáról elmondta, a program az egész országra kiterjed, szemben az eddigiekkel, amikor a közép-magyarországi régió nem kapott pályázati lehetőséget.
Félretettük egy pillanatra a fesztiválhangulatot, és megnéztük, mennyire vannak képben a szigetezők irodalomból, történelemből és általános műveltségből.
A pedagógusok sztrájkjoga, az érettségizők felkészítése és a gyermekfelügyelet is előkerült a köznevelési törvény módosításának parlamenti vitájában. A Fidesz és a KDNP szerint a változtatásoknál nagyobb garanciák kellenének a diákok és a családok védelmére, miközben a pedagógus szakszervezetek korábban éppen azért kritizálták a tervezetet, mert szerintük az továbbra is túlságosan korlátozza a pedagógusok sztrájkjogát.
Kizárólag diplomások lehetnek óvónők, az óvodai nevelőket pedagógiai vagy gyógypedagógiai asszisztensként lehet alkalmazni a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) javaslata alapján, melyet a szervezet az oktatási minisztériumhoz nyújtott be.
Barcsi Tamás filozófus, jogi kari tanszékvezető egyetemi docens szerint a politikusokat „egyértelműen nem a filozófia iránti érdeklődésük vitt a doktori iskolába” és „kapcsolataik révén szereztek tudományos fokozatot”.
@eduline.hu Az első egyetemi ügyintézések között a diákigazolvány igénylése is szerepel. Bár elsőre bonyolultnak tűnhet, néhány lépésből megvan – most végigvezetünk titeket a teljes folyamaton.😉 #diákigazolvány #egyetem #neptun #eduline #foryou ♬ eredeti hang - eduline.hu
Mélyebben a pénztárcájukba kell nyúlniuk azoknak a családoknak, ahol szeptemberben kezdi az első osztályt a gyerek: egy friss kutatás szerint az elsősök szülei mediánértéken 100 ezer forintos iskolakezdési kiadással számolnak.
Fontos szülői szempontok maradtak ki a most elfogadott köznevelési törvénymódosításból a Szülői Hang Közösség szerint. Bár a szervezet több, az iskolák autonómiáját erősítő változást is üdvözöl, azt kifogásolják, hogy az igazgatói kinevezéseknél a pedagógusok véleményezési jogát visszaállították, a szülőkét azonban nem.
Megtartotta első ülését az Óvodai Szakmai Egyeztető Fórum, ahol többek között szóba került a rugalmas tankötelezettség bevezetése is.