Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyszerűbbek és letisztultabbak lesznek az új KRESZ-szabályok, az átfogó módosítások befejezése csaknem négy éve húzódik már - írja hétfői számában a Magyar Nemzet és Magyar Hírlap. Ezt már eddig is sejteni lehetett, de most az is kiderült, lehet, hogy újra kell vizsgáznia mindenkinek.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kommunikációs osztálya arról tájékoztatta a Magyar Hírlapot, hogy például olyan "kiegészítő előírások" hullhatnak ki a KRESZ-ből, mint a "gépkocsik hatósági elszállításának feltételei" és az ehhez hasonló, a gépjárművezetés szempontjából periférikus előírások, mivel ezeket a jövőben az önkormányzati szabályozás rögzítheti.
Változtatni akarnak a sebességhatárokon is. A lap információi szerint az autópályán gyorsabban hajthatnak majd a teherautók, a 80-as sebességkorlátozást 90-re emelik, az információs táblák kihelyezésénél pedig nagyobb szabadságot kapnak az önkormányzatok, és az új KRESZ életbe lépése előtt változhatnak egyes várakozási és megállási szabályok is.
A Magyar Nemzet arról ír, hogy lassan négy éve húzódik az átfogó KRESZ-módosítás befejezése. Kozma Péter közlekedési jogász szerint a késlekedés oka lehet, hogy 2014-ben az ORFK szóvivője azt nyilatkozta, hogy a tervek a szerint az új törvény hatálybalépésekor mindenkinek újra kellene vizsgáznia KRESZ-ből.
Az autósoknak mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk majd, ha vezetni akarnak a jövőben is - hangsúlyozta a közlekedési jogász.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.