Egyre több az SNI-s tanuló, miközben továbbra is kevés a praktizáló gyógypedagógus
Egy év alatt négyezerrel nőtt az általános iskolás korú SNI-s gyerekek száma, vagyis jelenleg egy fejlesztéssel foglalkozó pedagógusra körülbelül 10 gyerek jut.
Milyen kapaszkodót lehet adni akár egy külföldinek vagy nyelvtant tanuló kisgyereknek, mikor a j és az ly közötti különbséget keresi? Felismerhető-e, hogy mikor melyiket kell használni? Erre kereste a választ a Nyelv és Tudomány.
A külföldiekkel kapcsolatban sajnos egyértelműen kijelenthető, hogy különösebb segítséget nem lehet adni nekik, a legjobb, ha megtanulják az írásmódhoz tartozó szavakat. Több nyelvben is vannak hasonló jelenségek, például a francia o hangot lehet o, ô, au, aux, eau írásmóddal is jelölni. Ennek elsősorban nyelvtörténeti eredete van, és bár napjainkra feleslegesnek mondható a megkülönböztetés, a legtöbb helyen óvakodnak ezek kivezetésétől, tehát el kell fogadnunk, hogy marad a(z) ly.
A magyar nyelvben a tájnyelvi váltakozások adhatnak némi támasz, vagyis amikor egy ly-vel írandó szavunk egyik tájnyelvi megfelelőjében l-lel ejtik, akkor bizonyosak lehetünk az írásmódban, ám ez sem elég következetes. Erre tipikus példa a lyuk, luk, lik, vagy a zsemle, zsemlye.
A toldalékok esetében már biztosabbak lehetünk, az esetek túlnyomó többségében csak j-vel használjuk a toldalékokat, mint a tárgyragban a -ja, -juk. Képzők esetében a régiesebb, elhalványuló képzőknél tartja még magát az -ály, ély, mint a lapály, apály, tekintély szavakban.
Támaszkodó lehet, hogy egyetlen kivétellel a szókezdő pozícióban mindig j-t használunk, vagy hogy az -áj végződésű töveket is mindig ly-nal írjuk, kivéve a muszáj és papagáj szavunkban.
Jobb lehetőségeink nincsenek.
Hány hibát fedezel fel ebben a hirdetésben?
Mintha a hirdetés feladója direkt kihívás elé akart volna minket állítani.
