Magyarországról indultak, a világ legjobbjai közé kerültek: itt a Forbes legfrissebb listája

Idén is összeállította a Forbes a legsikeresebb 30-on aluli vezetők, befektetők és vállalkozók listáját. A lap összesen 10 szektor legjobbjait rangsorolta. A győztesek közül ketten is a szomszédból indultak, de a listán magyarok is találhatók.

  • Eduline
Shutterstock

S. Takács András az On The Spot rendező-producere és Lám István, a Tresorit vezérigazgatója is szerepel a Forbes 30 alatti sikeres embereket felvonultató listáján. S. Takács feleségével, Cseke Eszterrel évekig járta a világot kis kamerákkal, és készítettek kiváló dokumentumfilmeket.

A kategóriákon belül győzteseket is választottak, velük külön portrét is készített a lap.

A művészeti kategóriában egy chef lett a legjobb, aki Londonban nyitott menő éttermet, miután több világhírű helyen dolgozott 28 éves kora ellenére. Nem csak az ő karrierje indult be sokkszerűen, a 24 éves Amber Atherton ékszereket ad el világszerte, online boltját még kollégiumi szobájából indította el néhány éve.

A listán találunk még egy 21 éves zenészt, aki a szórakoztatás kategóriát nyerte meg. Két kelet-európai győztes is van, a 26 éves szlovén Urska Srsen, akinek cége olyan okos ékszereket gyárt, amik egészségügyi szempontból monitorozzák a viselő testét. A közelből indult a román Cornel Amariei, aki mérnök és feltaláló, a világ legnagyobb autógyártói a megbízói.

A nők uralják a mezőnyt, a 10 kategória győzteséből 6 hölgy. A legjobbak között egy európai parlamenti képviselő is található, Julia Reda, aki a Kalóz Párt képviselője. Reda a testületben azért harcol, hogy ne legyenek jogi akadályai a különböző szellemi termékek áramlásának a kontinensen.

A teljes listát itt találjátok, érdemes elolvasni, milyen ötleteket díjaztak a Forbesnál.

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

„Mindent megtettünk a konkrét fenyegetésen kívül” – A Trefort igazgatója fideszes politikusoktól kért segítséget a tanári engedetlenség idején 2022-ben

Az Eduline-hoz került levelezés szerint a 2022-es pedagógus polgári engedetlenségi akciók előtt az ELTE Trefort Ágoston Gimnázium igazgatója, Csapodi Zoltán fideszes politikusokhoz fordult segítségért. Az e-mailek alapján az igazgató arról számolt be, hogy kollégáival igyekeztek lebeszélni a tanárokat a tiltakozásról, és még sajtómegjelenésekkel is próbálták mérsékelni a helyzetet. Csapodi elismerte a levelek hitelességét, ugyanakkor azt mondta, nem politikai kapcsolatai, hanem a tanárhiány és a diákok jövője miatti aggodalom vezette.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Lannert Judit: kivezetik a pedagógusképzést az NKE-ről, és megszüntetik az egyetem továbbképzési monopóliumát

Átalakítanák a pedagógusok képzési rendszerét: megszűnne a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiemelt szerepe a továbbképzésekben, a tanárképzés pedig fokozatosan más intézményekhez kerülne – erről írt közösségi oldalán Lannert Judit oktatáskutató. A már tanulmányaikat megkezdő hallgatók a tervek szerint változatlan feltételekkel fejezhetnék be képzésüket.