A felnőttképzésben tanulóktól is elveszik az okoseszközöket

Nincs korhoz kötve, hogy ki tarthatja magánál a telefonját és az okosóráját, ezért a rendelet a felnőttekre is vonatkozik.

  • Székács Linda

"43 éves vagyok, esti iskolában járok és hamarosan érettségizek. A tanév első napján tőlünk is elvették az okoseszközöket. Ezt még a velem nagyjából egykorú tanárnő is nevetségesnek tartja" - mondta el az Eduline-nak egy vidéki gimnázium felnőttoktatásban tanuló diákja.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a kormány egy augusztusi rendelete szerint a 2024/25-ös tanévtől kezdve a nevelési-oktatási intézményekben korlátozottan használható tárgynak minősülnek a kép- és hangrögzítésre alkalmas eszközök, így például a mobiltelefon és az okosóra is. A készülékeket a "gyakorlat" szerint a tanítási nap elején a pedagógusok beszedik a diákoktól, műanyag vagy fémdobozokban az iskola könyvtárában, az igazgatói irodában vagy a portán tárolják, a nap végén pedig visszaadják.

Amennyiben azokra egy adott tanórán szükség van, a készülékek elővételét és a használatuk célját az eKrétában rögzíteni kell.

A szabályozás pedig a pedagógusokra is vonatkozik, akik csak oktatási célokra használhatják a telefonjaikat tanítási időben, vagy bizonyos vészhelyzetek, veszélyhelyzetek esetén. Sőt, a felnőttoktatásban tanulóktól is elveszik az eszközeiket.

"Elektronikus tankönyveket használunk, ennek így semmi értelme" - jegyzi meg egy felhasználó a Threadsen.

Több esti iskola tanulója is azért sérelmezi a telefonjaik elvételét, mert családjuk, gyerekeik vannak, akik így nem tudják utolérni őket.

 

Hozzászólások

Így alakul át az alsó tagozatos oktatás: konkrét teendőlistát kaptak az iskolák

35 perces tanórák, kevesebb házi feladat és hosszabb szünetek jöhetnek alsó tagozatban. Az oktatási tárca javaslatcsomagot küldött az iskoláknak, amely többek között rugalmasabb óraszervezést, mindennapos mesét, több mozgást és iskolán kívüli programot, illetve a délutáni foglalkozások átalakítását is tartalmazza. Az ajánlások mellé konkrét intézményi teendőket is meghatároztak.

Mi lesz az érettségizőkkel, ha sztrájkolnak a tanárok? – a köznevelési törvényről vitáztak a parlamentben

A pedagógusok sztrájkjoga, az érettségizők felkészítése és a gyermekfelügyelet is előkerült a köznevelési törvény módosításának parlamenti vitájában. A Fidesz és a KDNP szerint a változtatásoknál nagyobb garanciák kellenének a diákok és a családok védelmére, miközben a pedagógus szakszervezetek korábban éppen azért kritizálták a tervezetet, mert szerintük az továbbra is túlságosan korlátozza a pedagógusok sztrájkjogát.

Ádám Zoltán reagált az őt kirúgó rektorhelyettes lemondására: „Nem volt nála gyűlöltebb és rettegettebb ember a Corvinuson”

Élesen reagált Ádám Zoltán, a Corvinus korábban elbocsátott oktatója arra, hogy Szabó Lajos György oktatási rektorhelyettes a tanév végével lemond posztjáról és távozik az egyetemről. Ádám szerint Szabó az egyetemvezetés egyik „legkompromittáltabb” tagja volt, és úgy véli, távozása összefügghet azzal, hogy a Corvinus vezetése már a KEKVA-rendszer utáni időszakra készül.

@eduline.hu Az első egyetemi ügyintézések között a diákigazolvány igénylése is szerepel. Bár elsőre bonyolultnak tűnhet, néhány lépésből megvan – most végigvezetünk titeket a teljes folyamaton.😉 #diákigazolvány #egyetem #neptun #eduline #foryou ♬ eredeti hang - eduline.hu

Mi a baj a 8 osztályos általános iskolával, és mi jöhet helyette?

A kisiskolák tanárhiánya és a kisgimnáziumok elitképzővé válása nem elszigetelt hibák, hanem a jelenlegi oktatási szerkezet „erővonalai”, amelyek a rendszer gyökeres reformjáért kiáltanak Dr. Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektani szakpszichológus, egyetemi tanár szerint.