Bécsben nyit campust a magyar programozóiskola

Magyarország, Lengyelország és Románia után Ausztriában, a bécsi Talent Garden is oktatóközpontot nyit a Codecool, az első kurzusok szeptember második felében indulnak.

  • Szabó Fruzsina

A magyar alapítású, különböző programozókurzusokat kínáló Codecool eddig Budapesten, Miskolcon, Krakkóban, Varsóban és Bukarestben indított képzéseket, a hatodik oktatási központ Bécsben működik majd.

Informatikusokból ott is hiány van, az osztrák gazdasági kamara becslése szerint jelenleg 24 ezer dolgozó hiányzik Ausztria IT-szektorából, elsősorban fejlesztői pozíciókból.

A bécsi Codecoolnál évente háromszáz hallgató képzését tervezik, ebben segíthet az az ösztöndíj, amelyet kifejezetten női jelentkezőknek kínálnak – minden tizedik hallgató tandíjmentesen tanulhat, ha jelentkezik az ösztöndíjprogramba. 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.