Egyre közelebb a felvételi ponthatárhúzás: emelkednek az albérletárak

Az árak már most is emelkednek, de nagyon sok tulajdonos a csúcsidőszakot várja, amikor a legtöbb leendő egyetemista lakáskeresésébe fog.

  • Eduline/MTI

Éves összehasonlításban 0,3 százalékkal csökkentek, de az előző hónaphoz képest 1,3 százalékkal emelkedtek az albérletárak áprilisban Magyarországon. Mit jelent ez számokban? Ebben a hónapban átlagosan 135 ezer forintos havi bérleti díjért lehetett kivenni egy lakást, ez átlagban nagy ugrás előző hónapra jellemző 130 ezer forinthoz képest.

A tavaly augusztusban indult csökkenés januárban torpant meg, azóta hónapról hónapra egyre drágább lakást bérelni, derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az ingatlan.com lakbérindexéből.

Budapesten minden kerületben emelkedtek az árak 1-2 százalékkal, Budán kicsivel jobban, mint Pesten.

Az emelkedés elsősorban az újépítésű lakások piacra kerülésének köszönhető - a használt lakásoknál ugyanis májusban 3000 forint volt az egy négyzetméterre vetített átlagos bérleti díj, ami ugyanakkora, mint áprilisban volt - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Az árak még magasabbak lehetnek

A felvételi ponthatárok kihirdetése után ugyanis júliusban és augusztusban általában feljebb kúsztak az árak az elmúlt években. Szakértők szerint sok tulajdonos már a meghirdetéssel is kivárja az albérletpiac csúcsidőszakát.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.