Boldogtalanok a magyar fiatalok? Egy felmérés szerint igen
Egy OECD-kutatás szerint a magyar fiatalok boldogabbak hazájuk idősebb állampolgárainál, de a fejlett országok között még így is boldogtalannak számítanak.
Egy OECD-kutatás szerint a magyar fiatalok boldogabbak hazájuk idősebb állampolgárainál, de a fejlett országok között még így is boldogtalannak számítanak.
Eduline
A második negyedévben újabb 2 százalékkal, éves összehasonlításban pedig 17 százalékkal nőtt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére - derül ki a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. közel 7 ezer béradatot feldolgozó elemzéséből.
MTI
Egyelőre nem segített a munkaerőhiányon sem a magán-, sem az állami szektorban a bérrendezés, ezért egyre több vállalat úgynevezett toborzási bónusszal próbál munkaerőt szerezni, a MÁV-nál például 35 ezer forint jár annak a dolgozónak, akinek sikerül új munkavállalót beszerveznie a vasúttársasághoz - írta a Magyar Idők hétfőn.
MTI
Pályaorientáció, soft skillek fejlesztése, inspiráció és egy társadalmi projekt. Négy kifejezés, az Így dolgozunk mi tábor alapkövei. A projekthét megálmodói és szervezői, Barta Nikolett és Major Zoltán „Pepe” már harmadik éve teremtik meg a lehetőséget elsősorban középiskolás fiatalok számára, hogy tapasztalt szakemberektől tanulhassanak nem hétköznapi dolgokat, és egy olyan társadalmi problémára találjanak megoldást, amely igazán közel áll hozzájuk.
Eduline
Ti is a szerda estét várjátok, amikor végre kiderül, melyik egyetemre vagy főiskolára kerültetek be? Akkor olvassátok el az Így dolgozuk mi öt legidősebb táborozójának visszaemlékezését és tanácsait a ponthatárhúzást követő első hónapról.
Eduline
Ha úgy érzitek, hogy azért valamennyire értitek, hogy mit jelent az, hogy fájront, akkor ezt a tesztet nektek találtuk ki. Öt kérdésből hányra tudjátok a helyes választ?
Eduline
Rekordszámú közönséget, 105 ezer látogatót vonzott Debrecenbe a vasárnap hajnalban véget ért 10. Campus Fesztivál - közölte a rendezvény sajtófőnöke vasárnap az MTI-vel.
MTI
Már a könyvet sem kell a kezetekbe venni, mert ezzel az appal könnyedén elolvashatjátok a kötelező olvasmányokat. Sőt, még olvasnotok sem kell, mert hangoskönyv formájában is megtalálhatjátok őket.
Eduline
Egy kis nosztalgia teszt formájában, ti mennyire ismeritek a magyar rajzfilmeket? Ha sokat néztétek a TV-ben őket, akkor most kamatoztathatjátok a tudásotokat.
Eduline
Most úgy is aktuális a téma az új évad miatt, de vajon mennyire vagytok tisztában az eddigi eseményekkel és szereplőkkel, teszteljétek le most.
Eduline
Hét évvel meghosszabbítja az életet az egészséges életmód: az egészségesen élők ötvenéves korukban statisztikailag hét évvel hosszabb életre számíthatnak, mint a lakosság átlaga - derült ki egy amerikai adatokon alapuló kutatásból.
MTI
Az óvodás és kisiskolás gyermekek különóráira a családok nagy része havonta 5-10 ezer forint körüli összeget költ gyerekenként - derül ki a Játéksziget bolthálózat tulajdonosa, a Formatex MTI-hez eljuttatott kutatásából.
MTI
Ha jók vagytok az ország-városban, akkor ez a teszt nektek szól. Kíváncsiak vagytok, hogy mennyit tudtok? Itt most tesztelhetitek magatokat.
Eduline
„Ég a napmelegtől a kopár szik sarja” sor mindenkinek ismerős. Vajon a többi idézet íróját is kitalálnátok? Teszteljétek magatokat kétperces kvízünkkel.
Eduline
Hogyan kell elképzelni egy UX kutató életét? Ki tudna erről jobban beszámolni, mint egy UX kutató maga? Krizsán Norbertet Senior UX Designert kérdeztük a tapasztalatairól.
Eduline
Ha ti is szerettek a szabadban, akkor itt egy újabb alkalmazás, ami izgalmasabbá teheti a mindennapokat. Mi lenne jobb alakalom a csillagos ég bámulására, ha nem a nyári szünet? Ezzel az alkalmazással olyat is megláthattok, amit eddig nem.
Eduline
A Campus Fesztivál második napján, pénteken több mint száz program várja az érdeklődőket a debreceni Nagyerdőbe: mások mellett a The Prodigy, a Kowalsky meg a Vega, Rúzsa Magdi, a Brains és a Kiscsillag is koncertezik - jelezte a fesztivál sajtófőnöke pénteken az MTI-nek.
MTI
Idén harmadszor is sikeresen zárult az Így dolgozunk mi által szervezett tábor, megkérdeztük, hogy a résztvevők az egy hét alatt milyen élményekkel gazdagodtak és milyen tapasztalatokat szereztek.
Eduline
Az új dolgok tanulása, az egészséges táplálkozás, a dohányzás elhagyása és az elmagányosodás elkerülése megelőzheti a demenciás esetek harmadának kialakulását.
MTI
Most jöttetek haza egy külföldi félévről, és úgy érzitek, hogy nem találjátok a helyeteket itthon? Ne aggódjatok, mások is észrevették már magukon, hogy furcsa dolgokat tesznek és éreznek, miután hazajöttek.
Eduline