Felsőoktatási felvételi: ezeken a szakokon húzták a legalacsonyabb ponthatárokat az elmúlt években
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
A kormány szándéka, hogy a középiskolát megfelelő eredménnyel végzőknek lehetővé tegye a továbbtanulást - mondta...
A kormány szándéka, hogy a középiskolát megfelelő eredménnyel végzőknek lehetővé tegye a továbbtanulást - mondta Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszter a Start a diplomáért elnevezésű rendezvénysorozat nyitóprogramján kedden Győrben.
Az öt vidéki és egy fővárosi helyszínt érintő konzultációs körút célja, hogy a felsőoktatás legfontosabb változásairól tájékoztassák a diákokat. Az országos információs napokon szakemberek nyújtanak segítséget a felsőoktatási intézményekbe jelentkező fiataloknak abban, hogy továbbtanulásukról megalapozott döntéseket tudjanak hozni. A tárcavezető elmondta: a konzultációt az új felvételi jogszabályok megjelenése tette szükségessé.
A keretszámok változásairól szólva közölte: lényeges szempont, hogy kiemelt keretszámokat kaptak a műszaki, a természettudományi és az informatikai szakterületek. Ugyanakkor a jogász- és a gazdaságtudományi képzés terén nagymértékben csökkent az államilag támogatott helyek száma. Utalt arra, hogy már tavaly is másfélszer annyian vettek részt a költségtérítéses jogászképzésben, mint az államilag támogatottban.
Az anyagi terhek kompenzálását szolgálja az az elgondolás, hogy a jogász diplomával az államigazgatásban elhelyezkedők képzési költségeit az állam utólag visszatéríti - fűzte hozzá a miniszter.
A hallgatói szerződésről Réthelyi Miklós azt mondta: egyfajta emlékeztetőnek tartja, amely utal arra, hogy a diplomás "valamennyivel tartozik annak a társadalomnak, amely tanulmányaira az adót összeadta".
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Valóban gyakori, hogy a szülők késő este vagy hétvégén keresik a pedagógusokat, és ez feszültséget okoz? Tanárokat kérdeztünk arról, milyen tapasztalataik vannak – a válaszok pedig meglepően sok pozitív példát mutatnak.
Történelemből minden ötödik diák az általános iskola végén legfeljebb csak a második képességszinten áll a hétből – derült ki a 2025-ös kompetenciamérés adataiból.
A Tisza Párt elnöke szerint mindenkinek jár a színvonalas oktatás attól függetlenül, hogy hol lakik az országban.
@eduline.hu Évek óta, kitartóan kezdik minden szerdájukat egy közeli gyalogosátkelőn és emelik magasba a transzparenseket azok a pedagógusok, szülők, diákok és civilek, akik szerint a őket érintő társadalmi ügyekben nem történik változás – vagy legalábbis nem elég gyorsan. A legtöbben az oktatás lehetetlen helyzetét emelik ki. #zebraszerda #magyaroktatas #pedagogusok #kozoktatas ♬ original sound - eduline.hu
Ezt érdemes tudni, ha elfogadták az iskolai halasztást.
Több hiba is kiderült a 2024-es kiadású új függvénytáblázat matematikai részében. Az Oktatási Hivatal ezt elismerte és lehetővé tette, hogy a javított oldalakat a diákok kinyomtassák és akár be is ragasszák a könyvükbe.
Az utóbbi időben több jelzés is érkezett a Pedagógusok Szakszervezetének jogsegélyszolgálatához arról, hogy egyes intézményekben a nyugdíjkorhatárt elérő vagy azt hamarosan betöltő pedagógusok munkaviszonyát közös megegyezéssel próbálják megszüntetni.