Ez az egyetlen egyetem, amely jól járt a kormány felsőoktatási reformjával

Nyilvánosak a 2013-as felvételi jelentkezési statisztikái: az egyetemek és főiskolák közül a Nemzeti Közszolgálati Egyetem járt a legjobban. Míg a többi intézményben csökkent vagy alig nőtt a jelentkezők száma, az NKE-re a tavalyinál ezerrel többen felvételiztek. Idén az állami támogatás összegét és az ösztöndíjas keretszámot is emelték, a hallgatók pedig gyakorlatilag két egyetemet végezhetnek el ingyen.

  • Eduline
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Tavaly 6060-an, idén azonban már 7059-en adták be jelentkezésüket a közszolgálati egyetemre, első helyen 2012-ben 4040-en, 2013-ban 5128-an jelölték meg az intézményt. Melyek a legnépszerűbb egyetemek, főiskolák idén? A listát itt találjátok, az összes, a felvételi statisztikákkal kapcsolatos cikkünket pedig itt nézhetitek meg.

Többen kerülhetnek be

A népszerűség növekedésének egyik oka lehet a keretszám növelése: míg 2012-ben 1017 ösztöndíjas hallgatót vehetett fel alapszakokra az intézmény, 2013-ban már ezernégyszázan kezdhetik meg tanulmányaikat támogatott formában, mesterképzésre pedig ötszáz államilag támogatott hallgató kerülhet be.

A 2012. január 1-jén, a nemzetvédelmi egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola és a Corvinus közigazgatási karának összevonásával létrehozott intézmény az idén a működésre 3,2 milliárd, tananyagfejlesztésre pedig 100 millió forint állami támogatást kapott. Az Orczy-kertben helyet kapó Ludovika Campus összesen 24,5 milliárd forintba kerül, és várhatóan 2015-re készül el.

Nem fogynak az állami félévek

Nem véletlenül választotta több felvételiző a közszolgálati egyetemet: a hallgatóknak nem fogynak az állami ösztöndíjas féléveik, őket ugyanis közszolgálati ösztöndíjjal támogatják. Így egy alap- és egy mesterképzés elvégzése után még mindig tizenkét féléven keresztül tanulhatnak állami ösztöndíjasként más intézményben.

A közszolgálati ösztöndíj feltételei egy-két kivételtől eltekintve megegyeznek az állami ösztöndíjéval, a hallgatóknak azonban azt is vállalniuk kell, hogy az oklevél megszerzését követő három hónapon belül elfogadják az egyetem által felajánlott vagy kiközvetített közszolgálati állást. A részleteket itt olvashatjátok.

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.