Már csak a várakozás maradt a leendő főiskolásoknak

A héten lejárt a határidő, már csak a várakozás maradt.

  • Eduline
Shutterstock

A héten lejárt a határidő, ezután nem lehet dokumentumokat pótolni, és sorrendet módosítani sem. Már csak várni kell az eredményre. Addig is olvassátok el újra, mit írtok alá szeptemberben, ha államis helyre nyertek felvételt.

Az oktatást és nevelést segítők bére nyolcadik éve változatlan, de most némi cafeteriával toldja meg a bérüket a kormány. Ennek első részletét már jövő héten megkapják egyesek.

66 éves korában elhunyt Esterházy Péter csütörtökön. Egyik legjobb előadásával emlékeztünk rá.

A World University Rankings legfrissebb listájára több magyar egyetem is felkerül. Itt nézhetitek meg, hogyan teljesítettek.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.