Felsőoktatási felvételi: ezeken a szakokon húzták a legalacsonyabb ponthatárokat az elmúlt években
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
A végzős középiskolásoknak nem csak az érettségin kell teljesíteniük, előtte ötven óra közösségi szolgálatot kell vállalniuk. De mi a helyzet azokkal, akik előrehozott érettségit tesznek vagy akik évekkel ezelőtt érettségiztek, de az egyetemi-főiskolai felvételi miatt egy vagy két tárgyból újra nekifutnának a vizsgának? Nekik is igazolniuk kell az ötven óra közösségi munkát az érettségi megkezdése előtt?

A diákoknak az utolsó középiskolai évfolyam végéig kell teljesíteniük a közösségi szolgálatra vonatkozó előírásokat – írja az Oktatási Hivatal (OH). Az előrehozott érettségi vizsga megkezdésének nem feltétele a közösségi szolgálat teljesítése.
Illetve még egy fontos kérdés: azoknak a tanulóknak is teljesíteniük kell a közösségi szolgálatot, akik év végén megbuktak?
Erről azt írja az OH, hogy a középiskola elvégzését közvetlenül követő érettségi vizsgaidőszakban az érettségi vizsgák megkezdésének feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása. Az a 12. évfolyamos, rendes érettségi vizsgára jelentkezett tanuló, aki a tanítási év végén valamely tárgyból elégtelen osztályzatot kap, nem végezte el a középiskolát, így csak előrehozott érettségi vizsgát tehet. Ahogy már fentebb szó volt róla, az előrehozott érettségi vizsga megkezdésének nem feltétele a közösségi szolgálat teljesítése.
És vajon a közösségi szolgálatot annak is teljesítenie kell, akinek van már érettségi bizonyítványa, de most újra szeretne érettségi vizsgát tenni? Nem, az érettségi bizonyítvánnyal rendelkező vizsgázókra ez a rendelkezés nem vonatkozik.
A 2018-as felvételiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.
Felvételi jelentkezés lépésről lépésre - 2018
Online képzés célja: Az Eduline online videós felvételi tájékoztatója végigvezet a 2018-as felsőoktatási felvételi minden fontosabb lépésén a szakválasztástól a ponthatárhúzásig. Segítünk, hogy ne vessz el a jogszabályok útvesztőjében és ne veszíts értékes pluszpontokat a felvételi során. | | Kiemelt képzések , Tanulástámogatás
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Valóban gyakori, hogy a szülők késő este vagy hétvégén keresik a pedagógusokat, és ez feszültséget okoz? Tanárokat kérdeztünk arról, milyen tapasztalataik vannak – a válaszok pedig meglepően sok pozitív példát mutatnak.
Történelemből minden ötödik diák az általános iskola végén legfeljebb csak a második képességszinten áll a hétből – derült ki a 2025-ös kompetenciamérés adataiból.
A Tisza Párt elnöke szerint mindenkinek jár a színvonalas oktatás attól függetlenül, hogy hol lakik az országban.
@eduline.hu Évek óta, kitartóan kezdik minden szerdájukat egy közeli gyalogosátkelőn és emelik magasba a transzparenseket azok a pedagógusok, szülők, diákok és civilek, akik szerint a őket érintő társadalmi ügyekben nem történik változás – vagy legalábbis nem elég gyorsan. A legtöbben az oktatás lehetetlen helyzetét emelik ki. #zebraszerda #magyaroktatas #pedagogusok #kozoktatas ♬ original sound - eduline.hu
Ezt érdemes tudni, ha elfogadták az iskolai halasztást.
Több hiba is kiderült a 2024-es kiadású új függvénytáblázat matematikai részében. Az Oktatási Hivatal ezt elismerte és lehetővé tette, hogy a javított oldalakat a diákok kinyomtassák és akár be is ragasszák a könyvükbe.
Az utóbbi időben több jelzés is érkezett a Pedagógusok Szakszervezetének jogsegélyszolgálatához arról, hogy egyes intézményekben a nyugdíjkorhatárt elérő vagy azt hamarosan betöltő pedagógusok munkaviszonyát közös megegyezéssel próbálják megszüntetni.