Felsőoktatási felvételi: ezeken a szakokon húzták a legalacsonyabb ponthatárokat az elmúlt években
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Az államilag támogatott közel ötvenezres hallgatói keretszám felett "a határ a csillagos ég", azzal a feltétellel...

Az államilag támogatott közel ötvenezres hallgatói keretszám felett "a határ a csillagos ég", azzal a feltétellel, hogy 240 pontot el kell érnie annak, aki a felsőoktatásba be akar kerülni - mondta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár hétfői budapesti sajtótájékoztatón.
Az államtitkár kérdésre válaszolva kiemelte: az összhallgatói létszám nem azonos az állami ösztöndíjjal, illetve részösztöndíjjal támogatott hallgatói létszámmal. A közel ötvenezres állami keretszám felett "a határ a csillagos ég", azaz kapacitásuk függvényében bármennyi hallgatót felvehetnek az intézmények, illetve a 240 pontot el kell érnie annak, aki be akar kerülni a felsőoktatásba. Hisszük, hogy sokan lesznek ilyenek, és a diplomások abszolút száma növekedni fog - hangsúlyozta.
Hozzátette: a jelentkezési határidő február 15., és az adatok feldolgozása után tudnak majd többet. "Ideje volt, hogy a magyar felsőoktatás is átálljon egy olyan rendre, amelyben nagyobb szerepet vállalnak bizonyos képzésekben azok a hallgatók, akik úgy gondolják, hogy érdemes befektetni saját erőből is a felsőoktatásba" - fogalmazott Hoffmann Rózsa, aki a keretszámok jövőbeni trendjével kapcsolatban kitért arra is, hogy azokat évről évre kormányrendelet határozza meg, ezért korai lenne még nyilatkozni a 2013. évi számokról.
Az oktatási államtitkár szerint egy-egy szak megszűnése előfordulhat, annyira túlburjánzott és szerkezetében elaprózott a felsőoktatás, és indokolatlan, hogy egy-egy szakot húsz helyen is indítsanak. Ez még nem jelenti egy-egy kar, vagy egyetem megszűnését - mondta, megjegyezve: nem számít rektori lázadásra, és "nem is adunk rá okot, minden fontos kérdésben konzultálunk a rektorokkal, igyekszünk egyetértésre jutni".
Mint mondta, a felsőoktatási intézmények átállnak olyan képzésekre, amelyekre a munkaerő-piac igényt formál. Hoffmann Rózsa arra ugyanakkor nem számít, hogy jelentősen nőne a külföldre távozók száma, hiszen ott meg is kell élni.
Dux László felsőoktatási helyettes államtitkár hozzátette: ez eddig is ismert jelenség volt, az unióban normálisnak számít a hallgatói mozgás. Ez nem azt jelenti, hogy utána nem térnének majd haza.
Hoffmann Rózsa a korábban, a tandíj ellen is szervezett szociális népszavazás eredményére és mostani változtatásokat firtató kérdésre azt válaszolta: a tandíj minden hallgatóra egységesen vonatkozott volna, és nem volt szó államilag támogatott ösztöndíjakról. Megjegyezte: idén a hallgatók egyharmada költségtérítéses képzésben tanul. Az önköltséges képzéshez is hozzájárul majd az állam, a Diákhitel-2 konstrukción keresztül.
A jogászképzés keretszámainak radikális csökkentését felvető kérdésre azt mondta, hogy "nehéz döntés volt, a kormány hozta meg", és százban határozták meg a teljes ösztöndíjjal, államilag támogatott keretszámot.
"Nem a vidék ellen irányult, hanem a nagy hagyományokkal rendelkező ELTE, és az növekvő hagyományú Pázmány Péter Katolikus Egyetem javára szolgált a döntés" - mondta, hozzátéve: a többi intézményben önköltséges formában folyhat a jogászképzés, és azt gondolják, meg is fog maradni.
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Valóban gyakori, hogy a szülők késő este vagy hétvégén keresik a pedagógusokat, és ez feszültséget okoz? Tanárokat kérdeztünk arról, milyen tapasztalataik vannak – a válaszok pedig meglepően sok pozitív példát mutatnak.
Történelemből minden ötödik diák az általános iskola végén legfeljebb csak a második képességszinten áll a hétből – derült ki a 2025-ös kompetenciamérés adataiból.
A Tisza Párt elnöke szerint mindenkinek jár a színvonalas oktatás attól függetlenül, hogy hol lakik az országban.
@eduline.hu Évek óta, kitartóan kezdik minden szerdájukat egy közeli gyalogosátkelőn és emelik magasba a transzparenseket azok a pedagógusok, szülők, diákok és civilek, akik szerint a őket érintő társadalmi ügyekben nem történik változás – vagy legalábbis nem elég gyorsan. A legtöbben az oktatás lehetetlen helyzetét emelik ki. #zebraszerda #magyaroktatas #pedagogusok #kozoktatas ♬ original sound - eduline.hu
Ezt érdemes tudni, ha elfogadták az iskolai halasztást.
Több hiba is kiderült a 2024-es kiadású új függvénytáblázat matematikai részében. Az Oktatási Hivatal ezt elismerte és lehetővé tette, hogy a javított oldalakat a diákok kinyomtassák és akár be is ragasszák a könyvükbe.
Az utóbbi időben több jelzés is érkezett a Pedagógusok Szakszervezetének jogsegélyszolgálatához arról, hogy egyes intézményekben a nyugdíjkorhatárt elérő vagy azt hamarosan betöltő pedagógusok munkaviszonyát közös megegyezéssel próbálják megszüntetni.