Ezzel néznek szembe a ma vizsgázók reggel nyolctól

A középszintű informatikaérettségivel folytatódik az idei vizsgasorozat.

  • Eduline
Wendover Productions

Az emelt szintű informatika után eljött a középszinten gyakorlati vizsgát tevők ideje. A vizsgázóknak reggel 8-tól 180 percük lesz megoldani a feladatokat összesen 120 pontért.

A középszintű informatikaérettségi hivatalos megoldását itt találjátok.

Segédeszközként a vonalzó használata megengedett, a számítógépet és a programokat is az iskolának kell biztosítania.

 

Jókora botrány érlelődik: kiakadtak a szakmai tárgyakból vizsgázók

Levélcunamit zúdítottak a szakgimis érettségizők az eduline-ra, és egyáltalán nem boldogok a mai vizsgáktól. "Ez a vizsga nem fair!", "a tanárok sem tudták, mit és hogyan kell csinálni", "nem erre lettünk felkészítve", "a tanárnő nyugtatót vett be reggel, mert a készülésnél ő sem tudott megoldani minden feladatot", "undorító ez az egész rendszer".

A gyakorlati vizsga helyszínén a vizsgázónak a vizsga kezdete előtt fél órával kell megjelennie, ahol a rendszergazda által kijelölt helyet kell elfoglalnia. Ekkor a rendszergazda írásban tájékoztatja a vizsgázót arról, hogy milyen felhasználói adatai vannak, milyen módon éri el a vizsgához szükséges forrásfájlokat, valamint arról, hogy befejezett munkáját hova mentse el.

Infóból érettségizel? Beszámolódat várjuk a vizsga után az [email protected] címen.

Később a rendszergazda csak akkor hívható be a terembe, ha valami probléma adódik a gépekkel, vagy a programokkal.

A felügyelő tanárnak a vizsga befejezése előtt kb. 10 perccel figyelmeztetnie kell a vizsgázókat, hogy mentsék el a munkájukat.

Időarányosan a szövegszerkesztésre 60 perc, a prezentáció, grafika és weblapkészítés feladatra 40 perc, táblázatkezelésre 50 perc, adatbázi-kezelésre 30 perc áll rendelkezésre.

Hozzászólások

Könnyebb bejutás, ösztöndíj, nagyobb lemaradás: így kerül a hátrányos helyzetű diákok 89 százaléka a szakképzésbe

Tízből kilenc hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű diák szakképzésben, vagyis technikumban, szakgimnáziumban vagy szakképző iskolában tanul. Közülük valamivel többen járnak szakképző iskolába, ahol három év alatt szerezhetnek szakmát. Az ösztöndíjak és az egyszerűbb bejutás vonzóvá tehetik ezeket a képzéseket, miközben a 2025-ös PISA-mérés szerint a szakképző iskolákban tanuló 15 évesek jelentős része súlyos kompetenciahiánnyal küzd.

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.