"Én azt hittem, dubai csoki lesz benne" - még a diákok szerint is könnyű volt a matekérettségi

180 percnyi megpróbáltatáson vannak túl a vizsgázók: véget ért az érettségi szezon egyik legrettegettebb napja, a matekérettségi, ráadásul kellemesebben, mint várták a diákok. A vizsgáról érettségizőkkel beszélgettünk.

  • Székács Linda

Korrekt, könnyű, a vártnál egyszerűbb - így jellemezték a vizsgázó diákok, Botond, Lara és Kiara az idei középszintű matekérettségit.

Matekérettségi 2025

A középszinten vizsgázó diákoknak a matekérettségi I. részében 12 feladatot kellett megoldaniuk 45 perc alatt. Ebben idén kaptak többek között

  • halmazokat,
  • egyenletet a valós számok halmazán,
  • gráfot,
  • térfogatszámítást,
  • vektorokat,
  • sodrófadiagramot
  • mértani sorozatot.
Lara szerint ebben a példák többségét a függvénytáblázatból meg lehetett oldani, és a Berettyóújfaluban érettségiző Kiara is úgy látja, nagyon könnyű volt a vizsga I. része. Problémásnak egyedül a 9-es feladatot tartották, amiben egy szabályos hatszög vektorait kellett megadni.
Azt sem tudtam, mit kell csinálni

- jellemezte a problémás példát Kiara, aki egyébként 4-es tanuló matematikából.

De az Eduline által megkérdezett diákok a vizsga II. részét sem találták túl nehéznek. Ebben a tanulóknak a II. A részben három darab, egyenként 9-14 pontos feladatot kellett megoldaniuk, amik több részkérdésből álltak. A II. B rész pedig három, egyenként 17 pontos feladatot tartalmazott, amikből ugyanakkor csak kettőt kellett megoldaniuk a diákoknak.

"Szerintem a vizsga első része nehezebb volt ennél, abban több kellemetlen témakör volt" - nyilatkozta Botond.

Abban Botond és Lara is egyetértett, hogy a matekérettségi legnehezebb példa a II. B részben található 17-es feladat volt, amiben egy csokival bevont túró rúdról kaptak szöveges feladatot, ami többek között valószínűségszámítást is kért a vizsgázóktól.

Megláttam az ábrát és úgy döntöttem, ezt inkább nem akarom megoldani

- jegyezte meg viccesen Botond, míg Lara szerint a valószínűségszámítás "felesleges" így ő is ezt a példát hagyta ki.

Ellenben Kiara inkább a 18-as feladatot "skippelte", amiben többek között

  • a levegő légnyomását kellett kiszámolni a Mount Everesten,
  • hegymászók számát ábrázolni kördiagramon,
  • valamint azt, hogy hányféle sorrendben haladhat egymás után 5 túrázó, ha Ágnes és László közvetlenül egymás után haladnak.

Azzal kapcsoltban, hogy a tavalyi érettségiben habos isler volt, az ideiben pedig túró rudi, Lara azt mondta; ő arra számított, hogy dubai csoki lesz, mert hát "akkora hype volt körülötte."

 

 

Hozzászólások

A 27 nyelvvizsgát szerzett Gaál Ottó szerint „azért nem tanulnak meg tíz év alatt beszélni a gyerekek az iskolában, mert nem jutnak szóhoz”

Bár a diákok az érettségiig akár 1200-1800 nyelvórán is részt vesznek, sokan mégsem jutnak el biztos nyelvtudásig vagy egy középfokú nyelvvizsgáig. Gaál Ottó szerint ennek egyik oka, hogy a tanulók alig szólalnak meg az órákon. A kreatív nyelvtanulás módszerének kidolgozója úgy véli, egy jól begyakorolt, ezer szóból álló aktív szókinccsel le lehet nyűgözni a nyelvvizsgabizottságot, miközben a középiskolai nyelvkönyvek felét egyszerűen ki lehetne hagyni.

A gyerek nem vezethet autót – Hogyan válik a szabadság valódi felelősséggé az iskolában?

A magyar közélet egyik visszatérő problémája, hogy a vitákban hajlamosak vagyunk a másik oldalt nem egyszerűen ellenfélnek, hanem ellenségnek tekinteni. Ez a gondolkodásmód lassan átitatja az oktatásról, a közéletről és a közintézményekről szóló beszélgetéseket is. Pedig a demokrácia lényege éppen az, hogy az egyet nem értés nem zárja ki az együttműködést. A magyar társadalom polgárosodása történelmi léptékben még mindig folyamatban van. A szabadság, az autonómia és a felelősség viszonya sokszor nem stabil kulturális tapasztalat, hanem tanulási folyamat. Ez az oktatásban különösen jól látszik.