Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Könnyen értelmezhető bázisszöveg a szövegértésben, a tavalyihoz hasonló példák az irodalmi műveltségi tesztben, Örkény István feltűnése pedig nagy megkönnyebbülés lehetett azoknak, akik novellaelemzésben reménykedtek az idei magyarérettségin. Németh Nikolettel, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium magyartanárával értékeltük a kapott feladatokat és a mai napot.
Több mint nyolcvanezer diák könnyebbülhetett meg legalább egy kicsit a mai nap után, 13:00-kor ugyanis véget ért az idei magyarérettségi, amit az Oktatási Hivatal adatai szerint középszinten 77 972 diák, emelt szinten pedig 2278 vizsgázó teljesített. A feladatsort Németh Nikolett magyartanárral értékeltük.
Korrekt feladatsor, elég nyelvtan
A középszinten vizsgázóknak a feladatsor I. részében egy 40 pontos szövegértési-nyelvi feladatsort és egy 20 pontos irodalmi műveltségi tesztet kellett megoldaniuk.
A szövegértésben idén Daniss Győző Raátz Judittal készült interjúját kapták a vizsgázók, hozzá pedig többek között
feladatokat.
De a szöveg alapján azt is meg kellett indokolniuk az érettségizőknek, hogy a Magyar Nyelvtudományi Intézet Utónévbizottsága miért utasítaná vissza a "Fibi", a "Héloise" és "Bömbike" keresztnevek használatát, és táblázatba rendezett KSH adatokat is kellett tanulmányozniuk. Emellett tavaly óta nyelvtani szabályok visszakérdezésére, tesztelésére is van lehetőség az érettségiben; idén ez leíró nyelvtan formájában tűnt fel a feladatsorban, ami a lapunk által megkérdezett magyartanár szerint "épp elég volt."
Volt 1-2 odafigyelést igénylő feladat. Például a KSH adatokat tartalmazó 7-es és 10-es, valamint a főnévi igenevet, minőségjelzős szószerkezetet és alárendelő összetett mondatot igénylő 12-es, de ezek sem kifejezetten nehéz példák voltak. Inkább csak a feladatleírások megfogalmazása volt kissé komplikált, ami miatt nehezen lehetett megérteni, hogy pontosan mit kérnek
- fogalmazott a szövegértéssel kapcsolatban Németh Nikolett. Ennek a bázisszövegét, tehát Daniss Győző interjúját egyébként kifejezetten barátinak minősítette. Úgy véli, ennek megértése nem okozhatott problémát a diákok számára, mivel inkább ismeretterjesztő, mintsem szakmai szöveg.
Könnyű memoriterek, nehéz kötelező olvasmányok
Az I. rész második felében, tehát az irodalmi műveltségi feladatsorban tavalyhoz hasonlóan idén is feltűntek
A novellával kapcsolatban Németh Nikolett azt mondta; mivel 20. századi novella, ezért a szövege könnyebben értelmezhető a diákok számára, mint a 19. századi művek. Emellett a Meddig él egy fa? szerinte kifejezetten élvezetes novella és a szerző is kedvelt, ismert a diákok körében. A vizsgázóknak egyedül azért kellett résen lenniük, mert Örkény általában az egyperces novelláiról ismert, az érettségiben kapott mű viszont nem ilyen.
Elsőre kedvező, jó feladatnak találta emellett a magyartanár az általános témakifejtő esszé témáját is, a feladat kidolgozása végül azonban még őt is némileg megizzasztotta. A feladatleírásban ugyanis az szerepelt, hogy "mutassa be 3-5 szabadon választott alkotás alapján, hogyan jelennek meg a történelem eseményei az irodalmi hagyományban." Kérdéses azonban a pedagógus szerint, hogy a hivatalos megoldókulcs mit tekint majd olyan műveknek, amik történelmi eseményt dolgoznak fel.
Különbséget lehet tenni ugyanis azon művek között, amik történelmi környezetben játszódnak, és amik konkrét eseményt dolgoznak fel. Ezzel kapcsolatban ugyanakkor az általunk megkérdezett szaktanár azt mondja; remélhetőleg megengedő lesz a javítókulcs.
Szerintem ezt a feladatot többségében történelmi érdeklődésű fiúk választhatták
- jegyezte meg.
Összességében a magyartanár úgy véli, az idei magyarérettségi feladatsor a várakozásoknak megfelelő volt, hozta a tavaly megismert sémát és tendenciát, nem tartogatott meglepetéseket.
"Ha jövőre is ilyen lenne, én elégedett lennék" - tette hozzá.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is.