Baráti szövegértés, klasszikus feladatok - nem érhette meglepetés a diákokat a magyarérettségi első részében a magyartanár szerint

Inkább ismeretterjesztő, mintsem szakszöveget kaptak a diákok a szövegértésben, az irodalmi műveltségi kvíz feladattípusai pedig követik a tavaly megismert sémát. Így látja az Eduline-nak nyilatkozó szaktanár a 2025-ös magyarérettségi első részét.

  • Székács Linda

Pontban 9-kor elkezdődött az idei magyarérettségi. Az első rész szövegértés feladatában a diákok nevekről szóló szöveget kaptak, míg az irodalmi feladatlapban feltűnnek népszerű írók, szerzők, valamint memoriterek, fogalmak és stílusirányzatok, de rákérdeznek kötelező olvasmányokra is és tavalyhoz hasonlóan idén is szereplők alapján kell felismerniük egyes műveket az érettségizőknek.

Nevek, nevek, nevek a szövegértésben

A vizsga első részével kapcsolatban az Eduline-nak nyilatkozó szaktanár azt mondja; a szövegértésben kapot szöveg baráti a diákok számára. Nincs benne túl sok szakkifejezés, inkább ismeretterjesztő vagy tudományos ismeretterjesztő szövegről van szó, mintsem szakszövegről.

A feladatok között idén is szerepel igaz-hamis és olyan, amelyben indoklást kell írniuk a diákoknak, de KSH adatok alapján táblázatokat is kaptak. Ezzel kapcsolatban ugyanakkor a szaktanár azt mondja, ennek tanulmányozása és értelmezése bonyolultabb lehet a vizsgázók számára.

Belecsempésztek továbbá némi nyelvtant is a szövegértés feladatai közé. Igaz, a szaktanár ebből többre számított.

Memoriterek, kötelező olvasmányok, műfajok, címek az irodalmi feladatlapban

A szövegértés feladatok megoldását követően a diákoknak egy irodalmi műveltségi tesztet kell kitölteniük. Ebben tavalyhoz hasonlóan idén is feltűnnek memoriterek, amelyek kifejezetten ismertek az Eduline-nak nyilatkozó szaktanár szerint, így ezek nem szabad, hogy gondot okozzanak a vizsgázók számára.

Kaptak emellett műfajokat, korszakok ismeretét is visszakérdező feladatokat, és kötelező olvasmányok ismeretét ellenőrző példák is vannak vizsgában. Tavalyhoz hasonlóan továbbá idén is kaptak olyan feladatot, amelyben a szereplők neve alapján kell felismerniük, hogy melyik irodalmi műről van szó. Ezt a szaktanár szerint a diákok nehezebbnek találhatják.

Meglepetés a pedagógus szerint nem érheti a diákokat. 1-2 olyan példa van csupán a feladatok között (például hibajavítás), aminek a megértése és megoldása fejtörést okozhat.

Hány perc alatt kell megoldani és hány pontot ér?

Az érettségi I. részének megoldására a vizsgázóknak összesen 90 percük van. A szöegértés megoldása 40, az irodalmi kvíz megoldása pedig 20 pontot ér.

 

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Új igazgatói pályázatot írnak ki a csömöri iskolában: egy szülő csuklószorításról és megalázó büntetésekről beszélt Bátovszky János kapcsán

Már a tanév második félévétől új vezetője lehet a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolának. A Blikknek megszólalt egy szülő is, aki azt állítja, Bátovszky János igazgató korábban durván megszorította a lánya csuklóját. Egy másik gyerekkel pedig állítása szerint százszor íratta le büntetésből, hogy „nem szaladunk”.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.