Már tart a matematika érettségi második feladatrészének megoldása. A vizsga legkomplexebb részében a feladatok akár több feladattípust is tartalmazhatnak. Idén többek között gráfokkal, geometriával és kördiagrammal kell megküzdeniük a vizsgázóknak.
Az első infókat matematika érettségi első részéről itt, a szaktanári véleményt pedig itt találjátok. A második rész A és B feladatairól is írtunk, ezekről a javítótanárunk véleményét ide kattintva és itt olvashatjátok. Feltöltöttük a nem hivatalos megoldásokat is, itt találjátok őket.
Megkapták az érettségi második feladatlapját a vizsgázók. Ennek megoldására összesen 135 percük van, ebben a vizsgarészben pedig összesen hat feladatot találnak - hármat az A részben, hármat a B-ben.
Az A-részt kötelező megoldania minden vizsgázónak, ezekről a feladatokról itt írunk:
A B-rész három példája közül viszont csak kettőt kell kiválasztaniuk és megoldaniuk. Azt az egyet viszont, amit kihagynak, egyértelműen jelölniük kell, különben a javító tanár automatikusan az utolsót fogja figyelmen kívül hagyni a pontozásnál.
A B-részben a vizsgázók idén egy kördiagramot, egy geometriát és egy gráfot tartalmazó feladatot kaptak. Ezek a vizsga legkomplexebb feladatai, így ezekben akár több kérdés és feladattípus is szerepelhet, kell többek között átlagot, móduszt és mediánt számolniuk, egy trapéz belső szögét, forgástest térfogatát, valamint valószínűséget és területet is.
A középszintű matekérettségi első részében a diákoknak gráfokkal, halmazokkal, százalékszámítással, valószínűségszámítással, függvényekkel, koordinátageometriával, mértani sorozattal, kétismeretlenes egyenlettel, logikai példával, valamint a gömb sugarával kellett megküzdeniük, arra 45 percük volt.
Folyamatosan frissülő közvetítésünket a matekérettségiről ide kattintva tudjátok követni: