Mindenképp fizetnie kell annak, aki a pótfelvételin jelentkezik egyetemre?

Hamarosan elindul az idei pótfelvételi is, de vannak olyan szabályok, amiket már most tudunk, például, hogy aki most jelentkezik egyetemre, annak mindenképp fizetnie kell-e. Itt a válasz.

  • Csik Veronika

Bár még nem hirdették meg az idei pótfelvételit, a korábbi években az volt a szabály, hogy csak agrár, gazdaságtudományok, informatika, műszaki, orvos- és egészségtudományi, pedagógusképzés, társadalomtudományi képzési területek alapképzési szakjain indulhatnak állami ösztöndíjas képzések.

Ez azt jelenti, hogy bár lesznek kivételek, a legtöbb képzés, amit a pótfelvételiben hirdetnek, már csak önköltséges formában lesz elérhető - erre a jelentkezéskor nagyon figyeljetek, hiszen az A (azaz állami) helyett most sokkal több lesz a K (azaz költségtérítéses) jelölés. Arról nem is beszélve, hogy a pótfelvételin már nem minden egyetem hirdeti meg az összes képzését, az intézmények az általános eljárásban üresen maradt kapacitásukat igyekeznek ilyenkor feltölteni.

A pótfelvételi idei szabályairól itt olvashattok el mindent, amit már most tudunk.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.