Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Idén a szóbeli érettségiket is megtartják, úgyhogy érdemes tisztában lenni a szabályokkal. Hány ponttól mehettek szóbelizni, és mikor húzhattok póttételt? Mutatjuk.
Az emelt szintű szóbelik 2022. június 1-9. között, a középszintűek június 13-24. között lesznek.
Középszinten alapszabály, hogy ha egy tárgy több vizsgarészből áll, minden vizsgarészből legalább 12 százalékot kell teljesítenetek ahhoz, hogy legalább kettest kaphassatok - áll az Oktatási Hivatal (OH) tájékoztatójában. Ha valamelyik vizsgarészből nem éritek el a 12 százalékot, a többi vizsgarész eredményétől függetlenül az érettségi egyes lesz.
Ha megvan a (legalább) 12 százalék az írásbelin, mehettek szóbelizni, ahol javíthattok. Ha az írásbelin és a szóbelin együtt eléritek a 25 százalékot, akkor megvan a kettes, ha ezt nem éritek el, akkor a vizsga elégtelen lesz.
Mikor lehet póttételt húzni?
Ha a szóbelin a kihúzott tétel anyagából semmit (de tényleg egy szót sem) tudtok elmondani, azaz nem éritek el a szóbelire kapható maximális pontszám 12%-át, az elnök egy alkalommal póttételt húzathat veletek - írja az OH. Ilyenkor a szóbeli minősítést a póttételre adott felelet alapján kell számolni úgy, hogy az elért pontszámot meg kell felezni és egész pontra fel kell kerekíteni, majd a százalékos minősítést és az osztályzatot ennek alapján kell kiszámítani. Tehát, ha póttételt húztok, biztosan nem kaphattok maxpontot. Ha nem akartok póttételt húzni, ezt a tényt a jegyzőkönyvben rögzíteni kell.
Nagyon fontos, hogy ha a szóbeli vizsgán 12 százalék feletti eredményt értek el, az még nem jelenti, hogy az adott vizsgatárgyból nem buktok meg, ugyanis az írásbeli és a szóbeli vizsgán elért összpontszáma alapján kell elérni a ketteshez szükséges 25 százalékos eredményt.
Egy kis plusz
2021-ben és 2020-ban a koronavírus-járvány miatt csak írásban vizsgáztak a végzős középiskolások, idén azonban visszaáll a korábbi vizsgarend. Ha elbizonytalanodtatok vagy éppen tételsorokat kerestek, mintatételeket nézegetnétek, akkor itt megtaláljátok az idei anyagokat a közismereti tárgyakhoz. Itt pedig a szakmai érettségik, valamint az előadóművészet ágazat szakmai érettségi vizsgatárgyak anyagait nézhetitek meg. Azt, hogy hány pontot ér a szóbeli az egyes tárgyakból, itt olvashatjátok:
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Rendeződött annak a száz, mélyszegénységben élő, kiválóan tanuló diáknak a helyzete, akiknek az ösztöndíjtámogatását augusztusban mondta fel az MBH Bank. Több vállalat és magánszemély is beszállt a program finanszírozásába, így végül a korábbinál is több gyerek kaphat támogatást.
@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
Habár hivatalosan még nem kezdődött el a felvételi időszak, már most érdemes nézegetni az intézmények honlapját, egyes iskolák ugyanis már közzétették, mikor várják a leendő tanulókat nyílt napjukra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.