Két év után újra lesz szóbeli érettségi, ezekre a tételcímekre számíthattok emelt kémián

Közeledik a májusi-júniusi érettségi, és úgy néz ki, két év után visszatér a régi vizsgarend, vagyis a szóbeliket is megtartják majd. Azért, hogy ne az utolsó pillanatra maradjon a felkészülés, új cikksorozatunkban megmutatjuk az emelt szintű érettségi témaköreit. Mutatjuk, mire számíthattok, ha emelt szinten érettségiztek kémiából.

  • Bezzeg Hanna

Bár az elmúlt két évben a koronavírus-járvány miatt csak írásban vizsgáztak a májusban érettségizők, idén újra megszervezik a szóbeliket. Mutatjuk, milyen tételekből kell felkészülniük azoknak, akik kémiából emelt szinten érettségiznek.

A szóbeli vizsga B) feladatában számonkérhető kísérletek listáját pedig ide kattintva nézhetitek meg.

Fontos, hogy a fenti tételsor és a kísérletek az idén végzősként érettségiző diákokra vonatkoznak. Akik előrehozott vizsgára készülnek, és már az új rendszer szerint tanulnak, azoknak ezekből a tételekből kell majd szóbelizniük és ezekre a kísérletekre kell felkészülniük.

A fővárosi és megyei kormányhivatalok által szervezett kémia középszintű szóbeli vizsga témaköreit, kísérleteit és kísérletleírásait itt éritek el. Ha pedig az emelt szintű magyarérettségi és töriérettségi szóbeli tételcímeire is kíváncsiak vagytok, azokat itt és itt nézhetitek meg.

Mikor lesznek az érettségi vizsgák?

A tavaszi érettségik 2022. május 2-án, hétfőn kezdődnek, és egészen május 23-ig tartanak. Az emelt szintű szóbelikre 2022. június 1-9. között, a középszintűekre június 13-24. között kerül sor.

 

Hozzászólások

Gyerekek a politikai kampányokban: „Téves azt gondolni, hogy ha MI által szerkesztett gyerekről van szó, azzal nincs baj”

Elég egy fotó, amely egy olyan iskolai rendezvényen készül, ahol politikus is megjelenik, és máris akarata ellenére bevonódhat egy gyerek a kampányba. A Hintalovon gyerekjogi szakértője szerint az MI által generált gyerekek is ugyanazt a hatást váltják ki, mert ugyanúgy a gyerekek tárgyiasítását és használatát jelenítik meg. A legfontosabb kérdés, hogy van-e megegyezés arról, hogy gyerekeket nem használunk fel kampányidőszakban sem, hiszen ha ebben nincs egyetértés, azzal normalizáljuk, hogy nincsenek határok.