Sorrendet módosítottatok, de még mindig az eredeti lista látszik a rendszerben? Ez lehet az oka

Arról már többször is írtunk, hogy július 8-ig egyszer megváltoztathatjátok a felvételiben megjelölt szakok sorrendjét. Viszont akkor sem kell kétségbeesnetek, ha a módosítások után nem látjátok egyből az új listát. Mutatjuk, ez miért lehetséges.

  • Tóth Alexandra

A címben feltett kérdésre a válasz egyszerű: az E-felvételiben beadott kérelmek feldolgozása ugyanis időbe telik, néhány napot is igénybe vehet, amíg a kért változások megjelennek a felületen. Ez tehát azt jelenti, hogy nem kell aggódnotok, ha nem látjátok egyből a módosításokat.

A néhány napos átfutási időre azonban különösen figyelniük kell azoknak, akik sorrendet is módosítanának és finanszírozási párt is felvennének - hívja fel a figyelmet a Felvi. Ugyanis amíg a finanszírozási pár felvételére vonatkozó kérelmet nem bírálják el (nem kerül be a jelentkezések közé), addig nem tudjátok leadni a sorrendmódosításra vonatkozó kérelmet sem, illetve fordítva is igaz: ha sorrendet módosítotok, és utána szeretnétek hozzáadni egy finanszírozási párt valamely jelentkezési helyéhez, meg kell várnia, amíg a sorrendmódosító kérelmét elbírálják és megjelenik az új jelentkezési sorrend - írják.

Hogyan tudjátok átrendezni a szakokat?

Ehhez először is be kell lépnetek az E-felvételi Sorrendmódosítás menüpontjába, majd az egyes jelentkezési helyek mellett található nyilak segítségével változtathattok a sorrenden, amit végül a Mentés gombbal tudtok rögzíteni. Az így létrejött módosítási kérelem automatikusan bekerül a rendszerbe, a feldolgozás állapotát pedig a Kérelmek menüpontban tudjátok nyomon követni.

Arról, hogy egyáltalán mikor érdemes, és mikor nem sorrendet módosítani, itt írunk korábban.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.