Nincs könnyű dolguk az osztatlan szakokra felvételizőknek: tavaly itt születtek a legmagasabb ponthatárok

Jogász, osztatlan tanári, általános orvos – ezek a 2021-es felvételi legnépszerűbb osztatlan mesterképzései. Csak erre a három szakra közel 11 ezren jelentkeztek az ilyen típusú képzésekre felvételiző 15 389-ből. A túljelentkezés nagy, de ez mennyire látszik meg a ponthatárokon? Mutatjuk a tavalyi számokat.

  • Tóth Alexandra

Korábban írtunk róla, hogy kilenc éve nem jelentkeztek annyian jogászképzésre, mint idén. 5397 jelentkezővel ez a 2021-es egyetemi-főiskolai felvételi negyedik legnépszerűbb szakja, csak a gazdálkodási és menedzsmentet, a kereskedelem és marketinget, valamint a pszichológiát jelölték meg többen a jelentkezési lapon.

Az osztatlan mesterszakok között – amelyekre összesen 15 389-en felvételiznek idén – viszont a jogászképzés vezeti a top tízes listát. Ezt a tanári képzés, majd az általános orvos képzés követi – előbbire 3332-en, utóbbira 3100-an jelentkeztek. Ahogy a számokból is látszik, ezeken a szakokon keményen meg kell küzdeni a bejutásért. Most utánajártunk, hogy az idei top tíz osztatlan képzésen hol húzták meg tavaly a ponthatárokat, zárójelben pedig megnézhetitek a jelentkezők, illetve az első helyes jelentkezők számát. A ponthatárok minden esetben a nappali munkarendű, államilag támogatott képzésekre vonatkoznak.

1. Jogász (5397/4248):

  • ELTE: 472 pont
  • DE: 413 pont
  • SZE: 387 pont

2. Osztatlan tanári képzés (3332/1899):

Szakpároktól függ, hogy hol húzták meg a ponthatárokat. Érdekesség azonban, hogy tavaly itt született az egész felvételin a legmagasabb ponthatár: 490 pontot kellett elérni a bejutáshoz az ELTE matematikatanár – német és német nemzetiségi nyelv és kultúra tanári önköltséges képzésén. De más tanári szakokhoz, mint például a történelemtanár és állampolgári ismeretek tanára; latin nyelv és kultúra tanára szakhoz – már állami ösztöndíjas formában – is 474 pont kellett.

3. Általános orvos (3100/2385):

  • SE: 425 pont
  • PTE: 402 pont
  • DE: 399 pont

4. Fogorvos (1338/672):

  • SZTE: 402 pont
  • SE: 426 pont
  • PTE: 413 pont

5. Gyógyszerész (1264/370):

  • DE: 380 pont
  • PTE: 382 pont
  • SE: 380 pont

6. Állatorvosi (648/551):

  • ATE: 431 pont

7. Színművész (623/540):

  • SZFE: 376 pont
  • KE: 400 pont

8. Építészmérnöki (554/416):

  • BME: 393 pont
  • PTE: 330 pont

9. Agrármérnöki (475/214):

  • SZIE: 300 pont
  • PE: 301 pont
  • SZE: 315 pont

10. Államtudományi (421/167):

  • NKE: 330 pont

Azt, hogy a különböző felsőoktatási intézmények hol húzták meg a ponthatárt 2020-ban a legnépszerűbb alapszakokon, itt nézhetitek meg. Ha pedig arra vagytok kíváncsiak, ti mennyi ponttal vágtok neki a felvételinek, itt próbálhatjátok ki a pontszámító kalkulátorunkat.

A 2021-es felvételivel kapcsolatos folyamatosan frissülő cikkeinket itt találjátok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.