Módosítanátok a megjelölt szakok sorrendjén? Mutatjuk, mire kell figyelnetek

Már lassan egy hónapja elkezdődött az ügyintézési időszak a felvételiben. Ez alatt van lehetőségetek többek között arra, hogy módosítsátok a korábban megjelölt képzések sorrendjét. Van azonban egy fontos szabály, amit nem szabad elfelejtenetek.

  • Tóth Alexandra

Ha 2021 szeptemberében induló képzésekre jelentkeztetek, egészen július 8-ig gondolhatjátok meg magatokat: eddig módosíthattok a február 15-ig felállított sorrendeteken. Ezt a E-felvételi Sorrendmódosítás menüpontjában tehetitek meg, a képzés mellett található kis nyíl ikonra kattintva, értelemszerűen lejjebb vagy feljebb helyezve az adott intézményt. A sorrendezés után a Mentés gombra kattintva tudjátok véglegesíteni az új jelentkezési sorrendet.

Szintén az E-felvételi felületén lehet visszavonni a korábban megadott jelentkezési helyet/helyeket. Ezt azoknak érdemes választaniuk, akik meggondolták magukat és már nem szeretnének valamelyik megjelölt jelentkezési helyre bejutni - írja a Felvi.

Azonban a sorrendmódosítást és a jelentkezési hely törlését is érdemes alaposan átgondolni, ugyanis ezek csak egyetlen alkalommal változtathatók, újabb módosításokra nincs lehetőség, és a visszavont képzés helyett sem vehettek fel újat a listátokba.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.