Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az oldalra feladatok és lehetséges vizsgatételek ezreit töltötték fel a nyolcadikos záróvizsga, illetve az érettségi tantárgyak mindegyikéből.
Romániában a diákok megelégelték, hogy az államra várjanak, amíg az oktatási törvényben előírt kötelezettségét teljesíti: önkéntes munkával hoztak létre maguknak az érettségire és a nyolcadikos országos felmérőre felkészítő digitális platformot. A romániai diákok országos tanácsát (CNE) a Bukaresti Műszaki Egyetem számítástechnikai karának hallgatói és több önkéntes középiskolai tanár segítette a honlap kialakításában, amelyre a beüzemelésétől eltelt kevesebb mint egy hét alatt több mint háromezer felhasználó jelentkezett be.
A Vreau la Examen (Vizsgázni akarok) platformot fél év alatt hozták létre, a honlapra pedig feladatok és lehetséges vizsgatételek ezreit töltötték fel a nyolcadikos záróvizsga, illetve az érettségi tantárgyak mindegyikéből. A tanagyag elsajátítása és gyakorlása során a felhasználók nyomon követhetik előmenetelüket saját korábbi teljesítményükhöz viszonyítva, ugyanakkor összevethetik teljesítményüket a többi felhasználó eredményével is.
Romániában már a tíz éve hatályos oktatási kerettörvény is előírta az online oktatást támogató virtuális diákkönyvtár létrehozását, de a nagy késéssel, tavaly elindított EduOnline portál vizsgafelkészítőként nem használható, a nyitóoldalon pedig arra figyelmeztetik a felhasználót, hogy a leckéket több mint tíz éve dolgozták ki, megjelenítésükhöz pedig - a tavaly óta már nem támogatott - Flash lejátszó telepítése szükséges.
Miután a világjárvány, az óralátogatás többszöri felfüggesztése, és az oktatás internetre költöztetése amúgy is nehéz helyzetbe hozta a diákokat, a CNE úgy értékelte, hogy a végzősöknek nincs már idejük kivárni, amíg az állam hoz létre online vizsgafelkészítő platformot. A diáktanács Facebook-oldalán közzétett felhívásra 90 önkéntes jelentkezett: közülük választották ki azt a 25-tagú csoportot, amely kialakította a honlapot.
A tartalmat ellenőrző tanárok nem feltétlenül az "elitiskolákból" kerültek ki, de valamennyien tapasztalt és nagyon segítőkész pedagógusok - mutatott rá Rares Voicu, a CNE elnöke, aki maga is érettségi előtt áll. A honlapot hamarosan intelligencia- és készségfelmérő tesztekkel, a pályaválasztást segítő önismereti alkalmazásokkal bővítik. Akik már tudják, hol szeretnének továbbtanulni, azoknak a projektet segítő egyetemisták által létrehozott, a Vreau la Poli (Műegyetemre akarok menni), illetve a Vreau la Medicina (Orvosira akarok menni) néven indult vizsgafelkészítő honlapokat ajánlotta figyelmükbe a CNE elnöke.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.