Több állami helyet hirdettek meg a pótfelvételin, mégsem ugrott meg a jelentkezők száma

Az idei pótfelvételin csaknem 10 ezren adták be a jelentkezésüket valamely egyetemre vagy főiskolára. Bár idén jóval több intézmény hirdetett meg állami ösztöndíjas helyeket, mégsem történt látványos növekedés a pótfelvételizők számában. Mutatjuk a korábbi évek statisztikáit.

  • Eduline

Ahogy azt korábban már megírtuk, a Magyar Nemzet megtudta az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól, hogy a már felvett 68 ezer fiatal mellé további csaknem 10 ezer diák jelentkezett az idei pótfelvételire.

Bár az idei pótfelvételi különleges volt, mert második körben jellemzően nem szoktak ingyenes helyeket hirdetni az intézmények, ebben az évben viszont bizonyos képzési területeken és szakokon kínáltak állami ösztöndíjakat. Ennek ellenére mégsem jelentkeztek többen a felsőoktatásba, mint tavaly. De a korábbi évekhez képest sem történt látványos kiugrás. A következő táblázatban összegyűjtöttük, hogy az elmúlt öt évben hány diák jelentkezett a pótfelvételire, a harmadik oszlopban pedig azt is megnézhetitek, hányan nyertek felvételt ebben az eljárásban.

ÉvJelentkezők számaFelvettek száma
201993006442
201878405451
201773645118
201683065714
201581915961

A 2019-es számokat figyelembe véve idén is várhatóan nagyjából 6500-7000 diák örülhet majd a ponthatárok kihirdetésének – amelyre előreláthatólag augusztus 27-én kerül sor.

Melyek voltak a legnépszerűbb képzések a tavalyi pótfelvételin?

A felvettek száma alapján a tavalyi legnépszerűbb képzések között a gazdálkodási és menedzsment, a jogász, a kereskedelem és marketing, valamint a gyógypedagógia szerepelt. Ezekre sorrendben 583, 395, 296, illetve 270 pótfelvételizőt vettek fel. Szintén kedvelt szaknak számított a pótfelvételin többek között a pénzügy és számvitel, a turizmus-vendéglátás, az óvodapedagógus, a nemzetközi gazdálkodás és a programtervező informatikus.

A legtöbben – 557-en – a Debreceni Egyetemre kerültek be. A legnépszerűbb intézmények közé tartozott továbbá a Budapesti Gazdasági Egyetem 537, a Pécsi Tudományegyetem 410, a Széchenyi István Egyetem pedig 402 felvett hallgatóval. A tavalyi pótfelvételi számairól itt olvashattok bővebben.

Az idei pótfelvételin a legtöbben, 866-an a Debreceni Egyetem képzéseire jelentkeztek, amit a Pécsi Tudományegyetem, a Budapesti Gazdasági Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem követ a népszerűségi listán.

A 2020-as pótfelvételivel kapcsolatos összes cikkünket itt találjátok.

Lemaradtatok a pótfelvételiről? Nem kell egy évet várni a következő felvételi időszakig

Hétvégén lejárt a pótfelvételi időszak jelentkezési határideje is, milyen lehetősége van azoknak, akik nem az egyetemen kezdenek ősztől? Meddig kell várni a következő felvételi időszakra? Mutatjuk a válaszokat.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

 

Hozzászólások

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.