Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Olyan szakot is megjelöltetek a pótfelvételin, ahol gyakorlati vagy alkalmassági vizsgát tartanak? Akkor fontos tudnotok: ezekről általában nem küldenek külön behívó levelet.
2020. augusztus 9-én éjfélig van lehetőségetek az idei pótfelvételin egyetemre vagy fősikolára jelentkezni. Amennyiben a felsőoktatási intézmények alkalmassági, gyakorlati vizsgát vagy - elsősorban mesterképzésekben - felvételi vizsgát írnak elő, azt a pótfelvételi hirdetményben jelzik, és közlik annak időpontját is. Az idő rövidsége miatt azonban a vizsgára külön behívó levelet általában nem küldenek - hívja fel a figyelmet a Felvi.
Az idei pótfelvételi ponthatárait előreláthatólag augusztus 28-áig hirdetik ki, ekkor dől el, hogy felvettek-e benneteket az általatok megjelölt képzésre. Azonban van néhány szabály, amelyeknek köszönhetően már most tudtok kalkulálni a pontokkal. Ezekről itt írtunk korábban.
A 2020-as pótfelvételiről szóló, folyamatosan frissülő cikkeinket itt találjátok.
Meddig kell hitelesítenetek a pótfelvételis jelentkezéseteket?
A pótfelvételi űrlap kitöltésére augusztus 9-én éjfélig van lehetőségetek. De meddig kell hitelesítenetek a jelentkezéseteket?
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.