Ilyen ponthatárokra számíthattok idén is? Itt a lista az előző évek eredményeiről

Már csak néhány nap és kiderülnek a 2020-as felvételi ponthatárai. De hány pont kellett az előző években az álom szakotokhoz? Itt megnézhetitek őket.

  • Eduline

Már nem kell sokat várni a 2020-as felvételi ponthatáraira, hiszen július 23-án kiderül, melyik egyetemre vagy főiskolára sikerült bekerülnötök. Ha addig is kíváncsiak vagytok arra, milyen ponthatárok voltak az általatok megjelölt képzésen tavaly, itt megnézhetitek őket.

De az Eduline oldalán eléritek a korábbi évek ponthatárait is. A 2018-as felvételi ponthatárait például itt nézhetitek meg. A 2017-es ponthatárokról itt, a 2016-os pontokat pedig itt találjátok a kiválasztott egyetem, kar oldalát megnyitva - majd az adott szakot kikeresve - táblázatokban.

Szívesen kiszámolnátok, hány pontotok lesz a felvételin? Próbáljátok ki az Eduline pontszámító kalkulátorát.

A 2020-as felvételiről szóló legfrissebb cikkeinket itt találjátok. 

Mikor érkezik meg az sms arról, hogy bekerültetek-e az egyetemre vagy főiskolára?

Hamarosan kiderülnek a ponthatárok és véget ér a 2020-as felvételi időszak első része. De mikor is érkezik az sms arról, bekerültetek-e az egyetemre? Kell-e aggódni, ha nem kapjátok meg pontosan nyolckor az üzenetet? Fontos kérdésekre válaszolunk.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.