Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Hamarosan kiderülnek a ponthatárok és véget ér a 2020-as felvételi időszak első része. De mikor is érkezik az sms arról, bekerültetek-e az egyetemre? Kell-e aggódni, ha nem kapjátok meg pontosan nyolckor az üzenetet? Fontos kérdésekre válaszolunk.
Ha megadtátok a telefonszámotokat az E-felvételi felületén, akkor a ponthatárok kihirdetésének estéjén sms-t is kaptok majd az eredményről. A felvi azonban arra is felhívja a figyelmet, hogy a szolgáltatónak nagyszámú üzenetet kell kiküldenie, ezért ne ijedjetek meg, ha csak órákkal később érkezik meg az sms.
Ha pedig mégsem kaptok üzenetet, annak számos oka lehet: például tévesen adtátok meg a mobilszámotokat, esetleg az időközben megváltozott. Az eredmény azonban nemcsak innen tudható meg, hanem este nyolc után az E-felvételiben is megnézhető, illetve az Eduline-on is folyamatosan beszámolunk majd róluk.
A hivatalos felvételi értesítés - ez az ún. besorolási döntés - egyébként az e-felvételi hivatalos iratok menüpontjában lesz elérhető, erről e-mailben is értesítés fogtok majd kapni augusztus 5-ig.
Ilyen volt a tavalyi pótfelvételi
Minden évben van pótfelvételi, amit a ponthatárok kihirdetése után szoktak meghirdetni. Megnéztük, hogy milyen volt a tavalyi pótfelvételi.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.