Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Ma kerül sor a hét utolsó érettségi vizsgájára, ami a német nyelvi írásbeli lesz. Most utoljára összeszedtük nektek az összes információt, amit tudni lehet a mai megmérettetésről.
Ma reggel 9 órakor kezdődik meg a 2020-as év rendkívüli vizsgasorozatában a német nyelvi érettségi. Az írásbeli, mint a nyelvi feladatlapoknál szokás, 4 feladatsorból áll: olvasott szöveg értéséből, nyelvhelyességből, hallott szöveg értéséből és egy íráskészséget mérő feladatsorból. Ezeket ebben a sorrendben fogjátok megkapni, és közép szinten 180 percetek (60, 30, 30, 60), emelt szinten 240 percetek (70, 50, 30, 90) lesz megoldani őket. Az első két részben ez az idő 3-4 feladatra, a harmadikban 2-3, az utolsóban 2 feladatra oszlik el. A második rész, azaz a nyelvhelyességi feladatok után lesz egy 15 perces szünet, amikor kicsit kifújhatjátok magatokat. Használjátok ki, mozgassátok át magatokat, igyatok-egyetek egy kicsit.
Középszinten összesen 117 pontot lehet szerezni: az olvasott szöveg értése, a hallott szöveg értése és az íráskészség feladatsorai egyenként 33 pontot érnek, a maradék 18 pontot pedig a nyelvhelyesség teszi ki. Emelten ettől kicsit eltérnek a pontok, itt a szövegértésért, a nyelvhelyességért, a hallgatásért és az íráskészségért is külön-külön 30 pont jár, azaz összesen 120 pont szerezhető
Segédezközként egyedül szótárat használhattok, ami lehet egy-vagy kétnyelvű nyomtatott példány is, a lényeg, hogy ha használni szeretnétek, mindenképp vinnetek kell a sajátotokat, ugyanis a helyszínen nem biztosítanak nektek belőle. De figyelem: ezt is csak a feladatlap utolsó részében, az íráskészségi feladatsorban megengedett használni, az első három rész megoldásában teljes mértékben csak a saját tudásotokra számíthattok.
Az értékelés minden esetben egy központi javítási útmutató alapján történik, amiben részletesen le van írva, hogy mik azok a tartalmi elemek, amiknek mindenképp benne kellett lennie a megoldásokban, illetve több jó válasz esetén, melyek fogadhatók el helyesnek.
| Érettségizzetek velünk! |
Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat. És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat. Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek. Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2020-as érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket. |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.