Melyik feladatoknál használhattok szótárt a németérettségin?

A szótárhasználat mindig fontos kérdés a nyelvi érettségin, ezért most összeszedtünk nektek mindent, amit ezzel kapcsolatban tudnotok kell.

  • Eduline

Nagyon meg tudja könnyíteni egy érettségiző életét, ha jól tudja használni a szótárát. Sajnos a nyelvi vizsgákon, köztük a németen is, csak az utolsó részben engedélyezett a használatuk, ami nem más, mint az íráskészség. 

Ez azt jelenti, hogy emelt- és közép szinten is csak a két-két szöveg megírásához vehetitek igénybe a német szótáratok segítségét. Ez egy- vagy kétnyelvű nyomtatott szótár is lehet - érdemes azt választanotok, amit könnyedén és gördülékenyen tudtok használni. De figyelem, a vizsga helyszínén nincsenek biztosítva számotokra példányok, ha szeretnétek szótárt használni, akkor nektek kell vinni magatokkal. 

Közép szinten 60, emelt szinten pedig 90 percetek van összesen a szövegek megalkotására, úgyhogy semmiképp sem lesz időtök helyben ismerkedni a szótáratok működésével. Ezért tanácsos még a vizsga előtt beleolvasgatnotok, illetve otthon, gyakorlás közben is használnotok, hogy mire éles helyzetbe kerültök, úgy ismerjétek a saját példányotokat, mint a tenyereteket. 

Az angolérettségiről szóló, folyamatosan frissülő tudósításunkat itt találjátok:

Minden infó az idei angolérettségiről: tudósítás percről percre

Ma az angolérettségivel folytatódnak a vizsgák, nálunk megtaláltok minden fontos infót. Percről percre tájékoztatunk benneteket a feladatokról, vizsgázókról és nem utolsó sorban a nem hivatalos megoldásokkal is jövünk. Az angolérettségi nap szakmai támogatását köszönjük az Euroexam Vizsgaközpontnak.

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2020-as érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.