Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Az oktatásirányítás egyetemistákat is bevonna érettségi felügyelőnek, hogy ezzel orvosolják a tanárhiányt. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint azonban ez jogszabály- és szakmaellenes.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) – az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Központjának szerdai állásfoglalására hivatkozva – azt állítja, hogy az oktatásirányítás tanárszakos egyetemi hallgatókat is bevonna érettségi felügyelőnek – írja a Népszava.
Az ELTE Tanárképző Karának oldalán megjelent tájékoztatóban arról lehet olvasni, hogy a hallgatók milyen feltételekkel vehetnek részt felügyelőként az érettségin. A leírtak szerint egyetlen egyetemista sem kötelezhető arra, hogy részt vegyen az érettségik lebonyolításában, de aki önként vállalja, közreműködhet.
A PDSZ azonban ezt jogszabály- és szakmaellenesnek tartja. Az erre vonatkozó kormányrendelet szerint ugyanis az érettségin csak tanári végzettséggel rendelkező vehet részt felügyelőként. Ez pedig azt jelenti, hogy jogszerűen egy tanárszakos egyetemista sem felügyelheti az érettségit, hiszen még nincs meg az ehhez szükséges végzettsége.
Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, a PDSZ úgy tudja, hogy már nem csak középiskolákban, hanem általános iskolákban is tanárokat toboroznak az érettségihez, sőt azoknak a nevét is bekérik, akik nemet mondtak a felügyeletre.
A szakszervezet szerinte ebből is látható, hogy előfordulhat, nem lesz elég felügyelőtanár az érettségin, nemcsak azért, mert több tanárra van szükség a normális érettségi menetéhez képest, hanem azért is, mert sokan vannak a 60 év körüli, a járvány tekintetében veszélyeztetett tanárok.
A lap megkereste az állami iskolafenntartó Klebelsberg Központot, akik azt írták, hogy az írásbelik lebonyolítása nem igényel külön képzést, a tanárok pedig kapnak előtte egy részletes útmutatót. Azt is hozzátették: a jogszabályi környezet egyébként nem változott, eddig sem csak az adott intézmény pedagógusai vehettek részt az érettségi lebonyolításában.
"Jelenleg a tanárok harmada vállalta a felügyeletet az érettségin"
Izgalmas a helyzet az idei érettségi körül. A vizsgák speciális megszervezése miatt, az oktatási szakszervezetek szerint a felügyelőtanárok helyzete is sok helyen kérdőjeles. Az Eduline által megkérdezett tanárok szerint azonban van elég felügyelő az érettségikhez.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).