Felsőoktatási felvételi: ezeken a szakokon húzták a legalacsonyabb ponthatárokat az elmúlt években
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
A koronavírus miatti veszélyhelyzet során a felsőoktatási intézményeket, hallgatókat, valamint az általános felsőoktatási felvételi eljárást is érintik az új intézkedések.
A Felvi oldalán külön találjátok meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre vonatkozó szabályokat. A katonai alapképzési szakok esetében a felvételi követelményként előírt B2 – középfokú – nyelvvizsgától az intézmény eltekint. Ha katonai mesterképzési szakra jelentkeztetek, akkor az idei eljárásban mentesültök a közigazgatási alapvizsga követelmény alól.
A honvéd tisztjelöltek alkalmassági vizsgájából elmarad a fizikai rész, csak az egészségügyi és pszichikai alkalmasság felmérésére kerül sor – olvasható a Felvi oldalán. Ha megfeleltek ezen az alkalmassági vizsgán és teljesítitek a feltételeket, akkor a fizikai alkalmassági vizsga nélkül is felvehetőek lesztek és szolgálati jogviszonyt létesíthetnek veletek.
A fizikai alkalmassági követelményeket a veszélyhelyzet megszűnését követő 6 hónapon belül kell teljesítenetek.
Ha nappali munkarendben meghirdetett rendészeti alapképzési szakra jelentkeztetek, akkor az alkalmassági vizsga helyett egészségi, pszichikai és fizikai előszűrésen kell részt vennetek. Az alkalmassági vizsgához hasonlóan, az előszűrésen is alkalmas/alkalmatlan minősítést szerezhettek. Ha alkalmas minősítést szereztek, akkor felvétel esetén tisztjelölti szolgálati jogviszonyt, illetve hallgatói jogviszonyt létesíthetnek veletek.
Tényleg a járvány tetőzésével egyidőben kezdődik az idei érettségi?
Ha lehet hinni a miniszterelnök által idézett szakértői véleménynek, akkor az eredeti időpontban megtartott érettségik komoly következménnyel járhatnak. Orbán Viktor a tegnapi ajkai kórházban említette meg azt, hogy szakértők május 3-ra várják a koronavírus-járvány csúcspontját. Ez mindössze egy nappal előzi meg május 4-ét, vagyis az érettségi tervezett kezdetét - hívja fel a figyelmet a Portfolio.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Valóban gyakori, hogy a szülők késő este vagy hétvégén keresik a pedagógusokat, és ez feszültséget okoz? Tanárokat kérdeztünk arról, milyen tapasztalataik vannak – a válaszok pedig meglepően sok pozitív példát mutatnak.
Történelemből minden ötödik diák az általános iskola végén legfeljebb csak a második képességszinten áll a hétből – derült ki a 2025-ös kompetenciamérés adataiból.
A Tisza Párt elnöke szerint mindenkinek jár a színvonalas oktatás attól függetlenül, hogy hol lakik az országban.
@eduline.hu Évek óta, kitartóan kezdik minden szerdájukat egy közeli gyalogosátkelőn és emelik magasba a transzparenseket azok a pedagógusok, szülők, diákok és civilek, akik szerint a őket érintő társadalmi ügyekben nem történik változás – vagy legalábbis nem elég gyorsan. A legtöbben az oktatás lehetetlen helyzetét emelik ki. #zebraszerda #magyaroktatas #pedagogusok #kozoktatas ♬ original sound - eduline.hu
Ezt érdemes tudni, ha elfogadták az iskolai halasztást.
Több hiba is kiderült a 2024-es kiadású új függvénytáblázat matematikai részében. Az Oktatási Hivatal ezt elismerte és lehetővé tette, hogy a javított oldalakat a diákok kinyomtassák és akár be is ragasszák a könyvükbe.
Az utóbbi időben több jelzés is érkezett a Pedagógusok Szakszervezetének jogsegélyszolgálatához arról, hogy egyes intézményekben a nyugdíjkorhatárt elérő vagy azt hamarosan betöltő pedagógusok munkaviszonyát közös megegyezéssel próbálják megszüntetni.