Pukli István: „A tűzoltás nem azonos az oktatásirányítással”
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
Mit is jelent pontosan a duális képzés? Miben más, mint egy „sima” szak? Fontos kérdésekre válaszolunk.
Mit jelent a duális képzés?
A duális képzésben a hallgató a felsőoktatási tanulmányai mellett vállalja, hogy egy minősített partnerszervezetnél a képzési idő alatt gyakorlatot végez. Ennek eredményeként munkatapasztalatot szerez, és szakmai kompetenciáit már a képzés alatt megerősíti.
Milyen szakokon elérhető a duális képzés?
Duális képzésre műszaki, informatikai, agrár, természettudomány és gazdaságtudományi képzési területen, illetve a szociális munka alapszakon lehet jelentkezni. Aki duális képzésen vesz részt, tanulmányai mellett szakmailag minősített vállalatoknál végez gyakorlatot.
Miben más, mint egy hagyományos szak?
Jelentős különbségek a szünetekben és a vizsgaidőszakban tapasztalhatók, hiszen egy duális képzésben részt vevő hallgató éppen ekkor tölti a gyakorlatát. A partnervállalatok a vizsgaidőszakban kötelesek elengedni a vizsgákra a hallgatóikat, ezen felül a diákok szabadságot is kivehetnek, minimum 20 nap éves szabadságuk van – írja a felvi.hu.
A duális képzésben és a hagyományos képzési formában részt vevő hallgatók kurzusai, vizsgakövetelményei megegyeznek, az iskolapadban ugyanazt a tudást szerzik meg, de maga a képzés intézményi és vállalati szakaszokra oszlik.
A vállalatok saját igényeik szerint képzik a hallgatót, gyakorlati ismeretekkel bővítik, kiegészítik a hallgató intézményi képzését. A partnervállalatok hallgatói munkaszerződést kötnek a kiválasztott hallgatóval, akinek így kettős jogviszonya lesz: egyrészt az adott felsőoktatási intézményben hallgatói jogviszonnyal rendelkezik, másrészt hallgatói munkaszerződésével a képzésben részt vevő cég munkavállalójának számít.
Mennyi időre szól a vállalattal kötött munkaszerződés?
A képzés teljes időtartamára szól, de a szerződés lejárta után a hallgatónak nem kötelező a partnervállalatnál maradnia.
Lehet passziváltatni?
A duális képzésben részt vevő hallgatónak is lehetősége van arra, hogy hallgatói jogviszonyát szüneteltesse (passzív félév). Ebben az esetben a partnerszervezetnél is érdemes szüneteltetni a munkaszerződést, így az érintett időszakban a partnerszervezet mentesül a hallgató díjazása alól, továbbá a hallgató később az egyeztetett duális képzési program szerint tud haladni a gyakorlati képzésben is. A hallgatói jogviszony szüneteltetésének feltételeit célszerű a hallgatói munkaszerződésben is rögzíteni.
Hogyan lehet jelentkezni?
A duális képzési formában induló szakokról Felvi oldalán az Egyetemek, főiskolák menüpont alatt a meghirdetett képzéseknél lábjegyzetben lehet olvasni. Duális lábjegyzettel rendelkező képzésre kell jelentkezni, ezen kívül sikeresen kell teljesíteni egy kiválasztási eljárást, amelynek az eredményéről még a központi felvételi eljárás sorrendmódosítási határideje előtt értesítik a jelentkezőt.
A kiválasztási eljárásokról, jelentkezésről az adott felsőoktatási intézményeknél és a duális partnervállalatoknál informálódhattok. A duális képzésről itt olvashattok részletesebben.
Megjelent a Felsőoktatási felvételi tájékoztató hivatalos kiegészítése
A felvételi eljárás rendjének megfelelően a felsőoktatási intézmények a december 19-én kiadott tájékoztatóban közölt adatok egy részét módosították, és új képzéseket is meghirdettek. A felvételi tájékoztató már az új információkkal bővített formában olvasható.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója a státusztörvény miatt hagyta el a tanári pályát 2023-ban. Szeptembertől egy miskolci gimnáziumban tér vissza a tanterembe.
A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet is reagált Rétvári Bence nyilatkozatára, miután a politikus a Tisza-kormányon kérte számon az oktatást segítő dolgozók béremelését, és az esetleges őszi sztrájkot is szóba hozta. A NOKS- és technikai dolgozók bérrendezését ugyanakkor a szakszervezetek hosszú ideje napirenden tartják: korábban sztrájkot is hirdettek miatta, most pedig ismét egy már korábban megfogalmazott követelésükre hívták fel a figyelmet.
„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.
@eduline.hu 5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy
♬ eredeti hang - eduline.hu
Miközben volt olyan képzés, ahová 500 pont kellett, és olyan is, ahová 177 ponttal be lehetett kerülni, több száz meghirdetett képzés végül nem indult el a 2026-os pótfelvételin.
Összeszedtük, mit kell elintéznetek a sikeres pótfelvételi után.
A kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkár Kecskeméten és Szolnokon beszélt az előttük álló közös munkáról.
Miközben arra pontos előírás vonatkozik, hány foknak kell lennie legalább a tantermekben, felső hőmérsékleti határ jelenleg nincs az iskolákban - ezzel kapcsolatban sürget most változást a Tanítanék Mozgalom.