Egyre több magyar diák választ németországi egyetemet: nincs tandíj, nincs bizonytalanság?

Egyre több magyar középiskolás dönt úgy, hogy németországi egyetemen folytatja a tanulmányait – egy év alatt több mint húsz százalékkal emelkedett a kint tanuló magyar diákok száma. Nem véletlenül: a felsőoktatási rangsorokban több egyetem előkelő helyen végez, ráadásul a legtöbb intézményben nincs tandíj.

  • Tóth Alexandra

Egy év alatt több mint húsz százalékkal emelkedett a Németországban tanuló magyar hallgatók száma. Míg 2016-ban 1947-en jártak németországi egyetemre, 2017-ben már 2500-ra emelkedett a számuk – derül ki az Engame Akadémia adataiból.

Tandíj: hol van, hol nincs?

„A németül is beszélő diákok számára jó alternatívát jelenthetnek az itteni képzések, és amellett, hogy az oktatási rangsorban egyre erősödnek a német egyetemek, a költségek és a megélhetési feltételek szempontjából is vonzóbbá váltak az Egyesült Királyságban uralkodó bizonytalansággal szemben” – olvasható az Engame összefoglalójában.

Ám nem csak emiatt népszerűek a német egyetemek. A legtöbb felsőoktatási intézményben tandíjat nem kell fizetni, csak tanulmányi hozzájárulást, amelynek összege szemeszterenként 200 euró – ezért cserébe azonban igénybe lehet venni a könyvtári szolgáltatásokat, ez tartalmazza a vizsgadíjakat, a menza költségeit és a féléves közlekedési bérletet.

Természetesen a magánintézményeknél nincsenek felső tandíjhatárok, egyes intézményekben éves tandíjként a húszezer eurót is elkérhetik a hallgatóktól.

Van olyan gimnázium, ahonnan minden harmadik végzős külföldre készül

A végzősök több mint harmada külföldi egyetemen tanulna tovább - ezzel szembesültek a tanárok több vezető budapesti és vidéki gimnáziumban, a legtehetségesebb diákok közül sokan már a világ legjobb felsőoktatási intézményeiben, például Oxfordban vagy Cambridge-ben kezdik a következő tanévet.

Német egyetemek: előkelő helyen állnak a rangsorokban

Több német egyetemet sorolnak Európa legjobbjai közé a nemzetközi rangsorok készítői – ilyen például a Heidelbergi Egyetem, a Humboldt, a müncheni Ludwig-Maximillians Egyetem, a müncheni műszaki egyetem.

A német egyetemek eltérő módon kérhetik a jelentkezések benyújtását. Első esetben közvetlenül az egyetemnek kell elküldeni a jelentkezést. A második esetben a jelentkezés egy központi rendszeren (az uni-assist.de-n) keresztül történik. A harmadik lehetőség az előző kettő ötvözete, vagyis a jelentkezésnek át kell mennie az uni-assiston, és amint erről megérkezett a hivatalos elismervény, akkor tudtok az adott egyetemnél jelentkezni.

Egyre több magyar felvételiző választ osztrák egyetemet: nem ingáznak, költöznek

Egyre több magyar hallgató választ ausztriai egyetemet, egy év alatt húsz százalékkal emelkedett a kint tanulók száma. Nem véletlenül: Ausztria közel van, az állami egyetemeken nincs tandíj, a kinti magyar egyetemistáknak pedig évek óta saját egyesületük van, magyar gólyaavatót és diáknapokat is tartanak.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.