Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Ti is idén fogtok felvételizni egyetemre vagy főiskolára? Érdemes már most utánajárni, mit jelent, ha állami ösztöndíjasként vagy önköltséges hallgatóként fogtok tanulni, és mit jelentenek a különböző betűjelek a szaklistában.
Állami ösztöndíj
Nevével ellentétben az állami ösztöndíj nem egy hallgatói juttatás, amelyet minden hónapban megkaptok a bankkártyátokra. Ha valaki állami ösztöndíjasként tanul, az azt jelenti, hogy nem kell önköltséget (vagyis tandíjat) fizetnie.
Amikor elindul a 2019-es felvételi eljárás (december második felében), a Felvi.hu-n megnézhetitek a meghirdetett szakok listáját. Ha a „finanszírozási forma” oszlopban az A betűt látjátok, akkor az azt jelenti, hogy állami ösztöndíjas képzésről van szó. Ebben az esetben nem kell fizetni a tanulásért, viszont alá kell írnotok a hallgatói nyilatkozatot, amellyel vállaljátok, hogy a meghatározott időn belül megszerzitek a diplomát, a diplomaszerzés után pedig meghatározott ideig magyarországi munkahelyen dolgoztok.
Önköltség
Bár az egyetemek és főiskolák nem szívesen használják ezt a kifejezést, de ez valójában a tandíj – ha önköltséges (régi nevén költségtérítéses) szakra kerültök be a 2019-es felvételin, minden félévben be kell fizetnetek a féléves önköltséget, amely a képzéstől függően 150 ezer forinttól kezdődik, de a drágább szakok esetében akár az egymillió forintot is elérheti.
A Felvi.hu szaklistájában a K betűvel jelzik az önköltséges képzéseket, és a konkrét összegeket is feltüntetik – fontos, hogy mindig féléves önköltséget írnak.
Alap, osztatlan, mesterszak
A: ha a "képzési szint" nevű oszlopban látjátok, akkor azt jelenti, hogy alapszakról, vagyis BA- vagy BSc-képzésről van szó.
O: osztatlan képzés. Ezek olyan szakok, amelyeket a bolognai rendszer bevezetésekor nem választottak ketté alap- és mesterképzésre, hanem maradtak öt-hat évesek. Ilyen például az általános orvosi, a fogorvosi, a jogász-, a gyógyszerész-, az állatorvosi képzés.
M: mesterszak, vagyis MA- vagy MSc-képzés.
F: felsőoktatási szakképzést. Diplomát nem adó kétéves képzés, amelyet egyetemek és főiskolák indítanak.
Nappali, esti, levelező
N: nappali munkarend, hagyományos nevén nappali tagozat. A hagyományos órabeosztás, hétfőtől péntekig, napközben tartják az előadásokat és a szemináriumokat.
L: levelező munkarend. Részidős képzés. Az előadásokat és a szemináriumokat tömbösítve, hétvégéken vagy legfeljebb kéthetenként munkanapokon tartják. Ha munka mellett szeretnétek tanulni, jelentkezés előtt mindenképpen kérjetek információt a kiválasztott felsőoktatási intézménytől arról, pontosan mikor tartják az órákat.
E: esti munkarend. Részidős képzés. Az előadásokat és a szemináriumokat az esti órákban vagy hétvégenként tartják - itt is érvényes, hogy ha munka mellett tanulnátok, a jelentkezés előtt tudjátok meg, az adott felsőoktatási intézmény pontosan mikor tartja az órákat.
T: távoktatás.Viszonylag kevés ilyen képzés van, még mindig nem túl népszerű képzési forma itthon. A konzultációkat általában havonta tartják, vagyis jóval kevesebb órán kell résztvenni, mint a nappali, az esti vagy a levelező tagozaton.
A 2019-es felvételiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.
Ez a felvételi egyik legfontosabb döntése: ezért lényeges a jó sorrend
Milyen szerepet játszik a 2019-es felvételin az a szaksorrend, amit meghatároztok a jelentkezéskor? Minden fontos infó a jelentkezési sorrendről.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.