Több mint százezer érettségiző vár a döntésre: rengeteg a megválaszolatlan kérdés a vizsgák körül

Három hónappal az érettségi szezon kezdete előtt még mindig sok a megválaszolatlan kérdés a vizsgák körül. Az erőforrás-minisztérium szerint idén is biztonságosan meg lehet tartani az írásbeliket, sőt a végzősöknek a szóbelikre is fel kellene készülniük. Arról még nem született döntés, hogy májusig tényleg megkapják-e a vakcinát az érettségizők és tanáraik, és milyen szabályok vonatkoznak majd azokra, akik nem akarják, esetleg alapbetegségük miatt nem tudják beoltatni magukat. Sok a kérdés az előrehozott érettségi kapcsán is.


Idén sincs érettségi közösségi szolgálat nélkül

Azt már biztosan tudjátok, hogy az érettségi vizsgák megkezdésének feltétele ötven óra közösségi szolgálat. Abban az esetben, ha ezt nem teljesítitek, nem kezdhetitek meg – egyetlen vizsgatárgyból sem – az érettségi vizsgát.
















Keresztféléves felvételi: mikor nem indul el egy meghirdetett szak?

Pontosan egy hét múlva kihirdetik a keresztféléves felvételi ponthatárait, és kiderül, hogy melyik felsőoktatási intézményben kezdhetitek meg a tanulmányaitokat februártól. Néha azonban előfordulhat, hogy keresztülhúzzák a számításaitokat és nem indítanak el egy adott szakot. Mutatjuk, hogy ennek mi lehet az oka.


Minden, amit a 2021-es pontszámításról tudni kell: kalkulátor, szabályok és többletpontok

Február 15-én lejár az egyetemi jelentkezési határidő, ha a következő szűk egy hónapban minden lehetőséget szeretnétek számba venni, akkor nagyon fontos, ha tisztában vagytok azzal, hány ponttal futtok neki a jelentkezésnek. Összeszedtük a középiskolai jegyek, érettségi eredmények, többletpontok számításának szabályait - nézzétek meg, hogy álltok az Eduline pontszámító kalkulátorával.