Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Milyen témakörökre kell felkészülni? Hány pontot lehet szerezni egyes feladatrészekben? Milyen segédeszközöket lehet használni? Minden infó egy helyen.
Mennyi idő lesz a vizsgára és hány pontot szerezhettek?
A középszintű, írásbeli matekérettségin 180 perc alatt összesen 100 pontot lehet szerezni. Az első feladatlapban maximum 30 pont, a második feladatrészben pedig összesen 70 pont érhető el. Emelt szinten pedig 240 percetek lesz arra, hogy 51+64 pontot, azaz összesen 115 pontot szerezzetek. A pontozásról bővebben itt olvashattok.
Milyen témakörök és feladattípusok lesznek?
Az Oktatási Hivatal oldalán található vizsgaleírásból az is kiderül, hogy milyen témakörökre kell felkészülniük az érettségiző diákoknak. A feladatok között logikai, kombinatorika, algebra, valamint statisztikai számításokkal is találkozhatnak a vizsgázók. Az összes témakört itt találjátok.
A közép- és az emelt szintű matekérettségin két-két feladatsort kell kitöltenetek. Arról, hogy milyen feladattípusokra kell számítanotok a vizsga első, illetve második részében, itt olvashattok részletesebben.
Milyen segédeszközöket ne hagyjatok otthon?
A legális puskákról sem szabad megfeledkezni. Mutatjuk, hogy milyen segédeszközöket lehet használni a matekérettségin.
Mikor kell szóbelizni?
Matematikából, - ahogyan a többi érettségi tárgyból is, - 25 százaléktól van meg a kettes. Viszont akkor sem kell aggódnotok, ha nem sikerült megugranotok a minimum ponthatárt, ugyanis, ha 12 százalékot elértetek, akkor még elmehettek szóbelizni, ahol felhúzhatjátok a jegyeteket. A matek szóbeliről itt olvashattok részletesebben.
Néhány hasznos tipp és tanács
Összeszedtük, mik a leggyakoribb hibák a matekérettségin. Ezeket itt talájátok. Azt pedig, hogy milyen jótanácsokat érdemes megfogadnotok a holnapi érettségi előtt, itt nézhetitek meg.
| Érettségizzetek velünk! |
Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat. És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat. Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek. Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2021-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket. |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.