Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az E-felvételibe feltöltött középiskolai bizonyítványodban egy legalább két éven át tanult szakmai vagy művészeti tantárgy mellett a rendszer a „nem található” megjegyzést jeleníti meg? Ez nem feltétlenül hiba, és több esetben van megoldás a problémára.
Miért kaphat „nem található” jelzést egy tantárgy?
2020 után tanult tantárgyaknál előfordulhat, hogy a diák ugyan két éven keresztül tanulta az adott szakmai vagy művészeti tárgyat, de az eltérő néven szerepelt a bizonyítványban az egyes tanévekben. Ilyenkor az E-felvételi rendszere nem tudja automatikusan azonosítani a tantárgyat, ezért „nem található” jelzéssel látja el.
Így számolják a pontokat a 2026-os felvételin
Ebben az esetben van megoldás:
A Felvi arról tájékoztat, hogy ilyen esetben igazolást lehet feltölteni a tantárgyról és annak eredményéről. Fontos azonban, hogy igazolás hiányában a rendszer nem fogadja el a tantárgyat, és marad a „nem található” státusz.
Az igazoláshoz szükséges mintadokumentum letölthető a Kérvénytárból, ezt érdemes használni, hogy minden szükséges adat szerepeljen benne. Ezt ide kattintva tudjátok letölteni.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.