Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Nulla pont a középiskolai eredményeknél, fel nem töltött középiskolai bizonyítvány és be nem számított érettségi – csak néhány olyan probléma, amivel több diák is szembesült, aki idén jelentkeztek egyetemre. A ponthatárokat pedig a jövő héten, július 23-án húzzák.
A 2025-ös felvételi eljárásban tavalyhoz hasonlóan 500 pontos rendszerben számolják a pontokat, amelynek keretében a diákok
Ez elsőre pofonegyszerűnek is tűnik, azonban mint mindenben, itt is az ördög a részletekben rejlik, hiszen az egyetemek maguk határozhatják meg többek között:
és egyébként az intézményi pontoknál hány pontot adnak a nyelvvizsgára, az emelt szintű érettségire pluszban vagy éppenséggel milyen versenyeket plusz (általában az egyetem által szervezett fizetős) kurzusokat díjaznak.
Az intézményi pontokat ráadásul nem az Oktatási Hivatal dolgozza fel, hanem mindig az adott egyetem. Ebből fakadóan vannak olyan helyek, ahol viszonylag olajozottan dübörög a bürokrácia, máshol meg éppen csak döcög.
| Intézményi pontok számítása 2025 |
Az Eduline sok olyan diákról is tud, akinek még nem jelentek az intézményi pontjai a rendszerben, sőt az Érettségi 2025 Facebook-csoportban többen jelezték, hogy a középiskolai tanulmányi pontjaikra bő egy héttel a ponthatárhúzás előtt még mindig nullát ír ki a rendszer.
Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint ezzel nincsen is probléma, hiszen
az ügyintézési időszakban benyújtott kérelmek és dokumentumok feldolgozása folyamatosan zajlik, egészen a ponthatár-kihirdetés előtti napokig.
Lemaradt a bizonyítvány
Gond akkor van, ha valaki például nem vette észre, hogy hiánypótlást kapott és elfelejtette feltölteni az ügyintézési határidő végéig, azaz július 9-ig feltölteni a középiskolai bizonyítványait. Vagy csak véletlenül lehagyta tizedikest. Sajnos ilyenre volt idén is példa. Ebben az esetben a rendszer kizárólag az érettségi eredményeket duplázza, mert a tanulmányi pontokból nem tud számolni.
Így viszont akár ötven-hatvan pontnál is többet lehet veszíteni, mert a középszintű érettségi eredmények alapból kevesebb pontot érnek egy emelt szintűnél. Például egy 81 százalékos középszintű ötös történelemérettségire a felvételin csak 54 pont jár.
Tavaly volt olyan felvételiző, akinek rendszerhiba miatt törölték 11. osztályos bizonyítványát, és hiába jelezte az Oktatási Hivatalnak többször is e-mailben és telefonon, a problémát július közepe óta nem sikerült megoldani, így a valóshoz képest 54 ponttal alacsonyabb pontszáma volt a felvételin, emiatt pont nem jutott be arra a szakra, ahova legjobban szeretett volna.
Érettségi pontok nullázva
Az Eduline-on beszámoltunk arról, hogy a mostani eljárásban lenullázódott azoknak a felvételizőknek az érettségi pontja, akik földrajzból vizsgáztak középszinten és az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Karára jelentkeztek.
A szerkesztőségünkhöz beérkező olvasói levelekből kiderült, hogy az Óbudain a korábban években a felvételi eljárásban figyelembe vették a földrajzot, azonban a 2025-ös követelményekben már nem szerepel. Az egyik diáklány úgy fogalmazott, hogy ezzel kapcsolatban érdeklődött az egyetemen, ahonnan azt a tájékoztatást kapta, hogy a „Felvi oldalán van valami tévedés, de majd a pontszámításnál ez megoldódik"
A probléma azonban nem oldódott meg, mert a Felvi nem számolt a földrajzért járó érettségi pontokkal, emiatt 60 ponttal kevesebb a felvételiző pontja, mint amennyi a földrajz beszámításával lenne.
Az Óbudai Egyetem szerint a középszintű földrajzérettségit figyelembe veszik az érettségi pontoknál, viszont a középiskolai eredmények számításánál nem. (Itt számítják be az öt érettségi tárgy százalékos átlagát függetlenül a szinttől.) Így, aki az OE-n gazdasági alapszakra jelentkezett és a földrajz volt az ötödik érettségi tárgya, annak értelemszerűen nem tudnak négy tárgyból érettségi átlagot számítani. Emiatt mutatnak nullát a tanulmányi pontok.
Az Óbudai Egyetem szerkesztőségünknek küldött válaszából kiderült, hogy a 2026-os eljárásban már az érettségi átlagnál is figyelembe veszik a földrajzérettségit.
Hasonló adminisztratív probléma volt tavaly a biológia-egészségtan tantárggyal a Semmelweis Egyetemen.
Ha szeretnétek ellenőrizni a pontjaitokat, akkor az Eduline kalkulátorával megtehetitek.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).