Hiába jelezték a felvételizők korábban a problémát az Oktatási Hivatalnak, többen azért nem kerültek be egyetemre, mert elszámolták a pontjaikat

Rendszerhiba miatt törlődött bizonyítvány, fel nem dolgozott érettségi tanúsítvány, ukrajnai középiskolai eredmények – csak néhány példa, amivel azok a felvételizők szembesültek, akiknek a felvételin nem jól számolták a pontjait, és emiatt nem vették fel őket egyetemre. Mindannyian jelezték az Oktatási Hivatalnak is a problémát még július 24-e előtt, de érdemi segítséget nem kaptak.

Július 24-én a ponthatárok kihirdetése után az Eduline-nak több felvételiző is írt, aki azért nem került be egyetemre vagy a számára legszimpatikusabb szakra, mert elszámolták a pontjait. Hogy gondok lesznek a pontokkal, már a múlt héten lehetett sejteni, hiszen volt olyan felvételiző, akinek nem a legjobb emelt szintű érettségijei alapján kalkulálták a pontjait. Nála végül hosszas levelezés, telefonálgatás után korrigálták a pontokat, de nem volt mindenki ennyire szerencsés.

Az Eduline-nál a ponthatárhúzás napján készítettünk egy nem reprezentatív felmérést, amelyből kiderült, hogy a diákok harmadánál nem számolták jól a pontokat.

Középiskolai eredmények helyett duplázás

A kalkulátor szerint 393 pontom van,  és 381 volt a ponthatár a biológián.

-  írta levelében a kétségbeesett a diák, aki azért csúszott le az ELTE biológia alapszakról, mert a rendszer a pontjait duplázással számolta, és hiába járt volna jobban, a pontszámítás során nem vették figyelembe a középiskolai eredményeit.

A felvételiző ugyan korábban kapott egy üzenetet, hogy hiányos az a dokumentum, amit feltöltött, ugyanis a középiskolai eredményeknél a biológia-egészségtan helyett a biológiát jelölte meg. ( Ez a tantárgy gyakorlatilag ugyanaz, mint a biológia, csak a nemzeti alaptanterv változása miatt módosult a neve.)  Ezt a diák rögtön korrigálta, de a pontszámai mégsem változtak. Ezután megkereste a Felvit, ahol azt a tájékoztatást kapta, hogy ne izguljon, várjon július 24-ig, majd módosulnak a pontjai. Ez azonban végül nem történt meg.

Szintén duplázással számolták egy másik felvételiző pontjait is ahelyett, hogy a középiskolai eredményeit is figyelembe vették volna, így végül 369 helyett csak 328 pontja lett, amivel nem került be az ELTE gyógypedagógia alapszakára.

Ezen kívül a külföldi középiskolai eredmények beszámításával is volt gond. Egy kárpátaljai felvételiző azt írta a szerkesztőségünknek, hogy emiatt 4 ponttal maradt le a Debreceni Egyetem nemzetközi tanulmányok szakáról, mert a középiskolai eredményeire kereken nulla pontot kapott.

Ponthatárok 2024

Másnak az érettségi tanúsítványát nem vették figyelembe, de az Eduline-nak írt egy olyan felvételiző is, akinek rendszerhiba miatt törölték 11. osztályos bizonyítványát, és hiába jelezte az Oktatási Hivatalnak többször is e-mailben és telefonon, a problémát július közepe óta nem sikerült megoldani, így a valóshoz képest 54 ponttal alacsonyabb pontszáma volt a felvételin.

Fellebezni fognak

Kivétel nélkül mindegyik felvételiző jelezte a problémát e-mailen is a Felvinek, volt, aki hat e-mailt is küldött július közepe óta, de a levelekre vagy nem írtak vissza, vagy csak sablonválaszt küldtek. A telefonos ügyfélszolgálaton is próbálkoztak, de segíteni ott sem tudtak.

Egy azonban biztos, hogy mindegyikük jogorvoslatot indít, hiszen megdolgoztak a pontjaikért.

„Kicsit meg vagyok ijedve, mert látom, hogy a fellebbezés elég bonyolult és hosszú művelet (legalábbis annak tűnik) és szerintem a hiba a felvi részéről történt.”

-  írta egyikük.

Az eset kapcsán megkerestük az Oktatási Hivatalt és a Kulturális és Innovációs Minisztériumot is, de cikkünk megjelenésig nem reagáltak a megkeresésünkre. Amint válaszolnak a kérdéseinkre, cikkünket frissítjük.

Itt nézhetitek meg az összes 2024-es ponthatárt.

Frissítés (2024.07.25. 13:32)

Az elszámolt pontokkal kapcsolatban az Oktatási Hivatal azt írja, ha valamilyen adminisztratív hiba történt, a pontok újraszámláltathatók.

"A besorolási döntés ismeretében 15 napig a jelentkezőknek lehetőségük van arra, hogy az [email protected] vagy a [email protected] e-mail címre röviden megírják álláspontjukat pontszámítással kapcsolatban. Az Oktatási Hivatal minden jelzést megvizsgál, és ha indokoltnak találja, módosítja a besorolási döntést. A jelentkező minden esetben válaszlevélben értesítést kap (még akkor is, ha a besorolási döntés módosítására nincs lehetőség, mert nem történt jogszabálysértés)" - írják

Hozzászólások

A sötét anyagot is kutatta az új felsőoktatási államtitkár: mit kell tudni Katz Sándorról?

Lannert Judit bejelentette, hogy Katz Sándor lesz az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium felsőoktatásért felelős államtitkára. A nemzetközileg ismert elméleti részecskefizikus az Magyar Tudományos Akadémia egyik legfiatalabban megválasztott tagja, kutatásai során pedig a sötét anyaghoz kapcsolódó elméleti kérdésekkel és a kvark-gluon plazma vizsgálatával is foglalkozott.

Mozgáskorlátozott embereknek fejlesztett videójáték-kontrollert egy magyar diák – fődíjat nyert vele egy rangos amerikai versenyen

Sokan természetesnek veszik, hogy egy videójáték elindításához csak kézbe kell venni a kontrollert. Mozgáskorlátozott emberek milliói számára azonban ez sokszor egyáltalán nem magától értetődő. Ezen változtatna Vida Ákos, aki olyan speciális, kontrollerre csatlakoztatható eszközt fejlesztett, amellyel akár egy kézzel vagy fejmozgással is lehet játszani. Találmányával az egyik legrangosabb amerikai innovációs versenyen is elindult, ahol végül a 15 ezer dolláros fődíjat is elnyerte.