Ezek a legfontosabb nyári dátumok, amiket érdemes fejben tartanotok, ha most felvételiztek

Bár a nyár alapvetően a pihenésről és a feltöltődésről szól, ezeket a dátumokat érdemes már most beírnotok a naptárotokba vagy a telefonotokba, ha idén jelentkeztetek egyetemre.

Július 3. – Érettségi vége

A 2023/2024 tanév rendje szerint ezen a napon érnek véget hivatalosan is középszintű szóbeli érettségik. Az emelt szintű szóbeli érettségiket idén is korábban,  június 5-12. között tartották. Ezek után már nincsen más hátra, mint hogy kiszámoljátok a pontjaitokat, és feltöltsétek a még hiányzó dokumentumokat.

A legfontosabb tudnivalók a 2024-es érettségi osztályozásáról és a felsőoktatási felvételiről

Július 10. –  E-felvételi ügyintézési időszak vége

Eddig tart az ügyintézési időszak az E-felvételin, vagyis július 10-ig  tudjátok módosítani az adataitokat és a jelentkezési sorrendet is.

Fontos, hogy új jelentkezést csak akkor vehettek fel, ha egy adott szaknak a jelentkezés során csak az állami ösztöndíjas formáját jelöltétek meg. Ebben az esetben lehetőségetek van a költségtérítéses párját is hozzáadni. Illetve módosítható a jelentkezési hely szerinti telephely is, ha az intézmény, szak, képzési szint és munkarend azonos, csak az egyetem más telephelyére szeretnétek járni.

Szintén eddig napig van lehetőségetek arra, hogy feltöltsétek a még hiányzó dokumentumaitokat is. Az E-felvételi rendszerében a Dokumentumok menüpontban található táblázatokban – központi / intézményi feldolgozású dokumentumok – láthatjátok a már feltöltött dokumentumaitokat. Ugyanitt tudtok ezekhez új fájlt feltölteni vagy teljesen új típusokat létrehozni - olvasható a felvi.hu oldalán.

Az egyes dokumentumok sorára kattintva pedig meg tudjátok nézni az oda tartozó fájlokat, valamint, ha a dokumentum állapota lehetővé teszi, akkor további fájlokat is fel tudtok tölteni.

Jó, ha tudjátok, hogy a közhiteles nyilvántartásokból származó információk menüpontban található eredményeket nem kell dokumentummal igazolni, vagyis ezeket nem kell feltöltenetek:

  • 2006. január 1. után szerzett érettségi bizonyítvány, tanúsítvány
  • 2006. február 1. után szerzett felsőfokú oklevél
  • 2013. január 1. után a felsőoktatási szakképzésben szerzett oklevél
  • 2003. január 1. után Magyarországon, államilag elismert nyelvvizsgaközpontban szerzett nyelvvizsga-bizonyítvány

Július 16.- ­Külföldi érettségi és diploma pótlási határideje

Ha külföldön érettségiztetek vagy diplomáztatok, de magyar egyetemen szeretnétek tanulni, akkor legkésőbb eddig tudjátok feltölteni a szükséges dokumentumokat a felsőoktatási felvételihez.

Július 24. - Ponthatárok kihirdetése

Ez az a nap, amikor kiderül, hogy felvettek-e benneteket az egyetemre, főiskolára, amelyre idén is ponthatárváró rendezvényekkel készülnek a felsőoktatási intézmények az országban. Ezek programjait és helyszíneit már elkezdték nyilvánosságra hozni; Pécsett például idén is a Széchenyi téren tartják majd az egyetemre készülők buliját, Veszprémben pedig a Gyárkert Kultúrparkban pedig a Valmar lép fel.

A legfontosabb tudnivalók a 2024-es felsőoktatási felvételiről

Augusztus 1. – Besorolási döntés kiküldése

Legkésőbb augusztus 1-ig kell megkapnotok a besorolási döntésről szóló határozatot az E-felvételi rendszerében, ebben a dokumentumban szerepel majd, hogy hány pontot szereztetek, és hogy melyik egyetemre és milyen szakra vettek fel benneteket.

Fontos, hogy a döntéstől számítva 15 napotok van a fellebbezésre, és ha az Oktatási Hivatal indokoltnak tartja, akkor a besorolási döntést módosítja, amelyről értesítést is kaptok.

Augusztus első fele - Pótfelvételi

Ha sehova sem sikerült bekerülnötök, akkor se essetek kétségbe, hiszen augusztus első felében indul a pótfelvételi, amin csak azok a diákok vehetnek részt, akik:

  • vagy egyáltalán nem jelentkeztek az idei általános felsőoktatási felvételire
  • vagy jelentkeztek, de egyetlen szakra sem kerültek be.

Ha azonban nem az elsőnek megjelölt álomszakra jutottatok be, hanem csak a másodikra vagy a sokadikre, csak nem akartok beiratkozni, akkor sajnos nem vehettek részt pótfelvételin. Ti legközelebb csak a keresztféléves felvételin próbálkozhattok, feltéve persze, ha egyáltalán meghirdeti a vágyott szakotokat valamelyik egyetem.

A pótfelvételin meghirdetett képzésekhez viszont többnyire mélyen a zsebetekbe kell nyúlni, hiszen ebben az esetben az egyetemek és főiskolák általában csak önköltséges képzéseket hirdetnek meg. Állami ösztöndíjas helyekből csak nagyon kevés van.

A pótfelvételi eredménye még augusztus végén kiderül, így ha felvesznek benneteket, akkor szeptemberben a többiekkel kezdhetitek az egyetemet.

 

Hozzászólások

Felvételi 2026: mutatjuk, hol emelkedhetnek és hol csökkenhetnek a ponthatárok az orvosi szakokon

Már csak néhány hét van hátra a ponthatárok kihirdetéséig, de a jelentkezési adatok alapján már most sejthető, melyik orvosi egyetemre lesz a legnehezebb bekerülni. Megnéztük, hogyan változott a jelentkezők száma a négy orvosképző intézményben, mit árulnak el az idei érettségikről érkező első visszajelzések, és ezek alapján megbecsültük, hol emelkedhetnek, hol maradhatnak változatlanok, illetve hol csökkenhetnek a 2026-os általános orvosi ponthatárok.

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Szűcs Dóra: „A tanároknak nem újabb elvárásokra, hanem több területre kiterjedő támogatásra van szükségük”

Nem attól digitális egy tanóra, hogy frontális oktatásban digitális tartalmakat vetítünk ki egy digitális táblán – vallja Szűcs Dóra, az Országgyűlés tizenhat év után ismét önálló oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a magyar közoktatásban a technológia már jelen van, de sok helyen még hiányzik a szakmai támogatás, a diákokat és tanárokat érintő jóléti támogatás és az infrastruktúra. Az oktatási bizottság elnökével a közoktatás helyzetéről, a digitális kompetenciák szerepéről és a testület előtt álló feladatokról beszélgettünk.

Ezeken a balatoni szabadstrandokon lehet ingyen csobbanni

A balatoni strandbelépők ára idén is emelkedett, de továbbra sem kell mindenhol fizetni a fürdőzésért. A Balaton körül 2026-ban is több mint 40 ingyenesen látogatható szabadstrand várja a nyaralókat, főként a déli parton.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.